Fábián Juli Emlékalapítvány: új pályázat segíti a nehéz helyzetben lévő zenészeket

Új pályázatot írt ki a Fábián Juli Emlékalapítvány a nehéz egészségügyi, szociális, vagy egyéb okok miatt kedvezőtlen helyzetben lévő zenészek és zeneipari háttérmunkások támogatására. Elsősorban a könnyűzene és a dzsessz területén működő, nehéz helyzetben lévő zenészek, zenei előadóművészek, oktatók, zeneszerzők, és a zenei produkciókban közreműködő egyéb zeneipari szakemberek jelentkezését várják. A pályázat kritériumai között szerepel Tovább…

Zenés felvonulások, tárlatvezetések és lovagi ceremónia a Középkori Vár Napján a Vármúzeumban

Zenés felvonulások, különleges tárlatvezetések, szakmai előadások és workshopok is várják az érdeklődőket a Középkori Vár Napján, október 19-én a Budapest Történeti MúzeumVármúzeumban. A programok között a gyerekek számára lovaggá ütési ceremónia, valamint mini-ásatás is szerepel, a nap zárásaként pedig a gótikus szobrok történetei elevenednek meg zenével és színházzal. A gyerekeket kápolnában avatják lovaggá A Középkori Tovább…

A Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot Gerendai Károllyal, hogy a rendezvény vele folytathassa működését

A Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését. Új, független, magyar tulajdonosi háttérben bízik a Sziget szervezőcsapata – Mivel az egyeztetések jelenleg is folynak a felek között, ezzel kapcsolatban még nem áll módunkban további információkat megosztani. A Sziget szervezőcsapata őszintén bízik Tovább…