A Bagossy Brothers Company, Curtis, a Honeybeast és Zséda is fellép a Road Movie Live színpadon augusztus 19-én és 20-án a budapesti Műegyetem rakparton.
A Road Movie Live évről évre a Szent István-nap egyik legnépszerűbb programhelyszíne, ahol a magyar zenei élet képviselői adnak koncertet.
A Road Movie projekt részeként az elmúlt öt évben számos olyan dal született, amely Magyarország különböző tájait és városait ünnepli, így a közönség hallhatott már a Balaton, Sopron, Debrecen és Szentendre által inspirált szerzeményeket.
Idén az új előadóknak köszönhetően újabb települések kerülhetnek fel a Road Movie országtérképére: Szeged képviseletében színpadra lép a Hűvös és a Honeybeast, míg Paszabot a Parno Graszt, Pápát pedig Zséda jeleníti meg a koncertműsorban.
A kétnapos, ingyenesen látogatható rendezvényen olyan ismert előadók is szerepelnek, mint a Bagossy Brothers Company, Curtis, a Roma Soul és a Random Trip.
Minden Road Movie-dalhoz készült videóklip és riportfilm is, amelyekből válogatást láthat majd a közönség.
Az ünnepségsorozat részletes programja, valamint az előadókkal és a műsoraikkal kapcsolatos információk elérhetők a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu honlapon és a Szent István Nap mobilalkalmazásban.
Fotó: Road Movie