Cinematrip: egyedülálló látvány és életre kelő Honeybeast-univerzum

November 28-án a Müpában telt ház előtt mutatta be a Honeybeast Cinema Trip elnevezésű produkcióját, amelyet tavaszi turnéjukon még öt állomásra visznek el.

A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások. 

„Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk” – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.

Honeybeast-dalszövegek itt.

Az új dalok is felcsendülnek majd a Honeybeast tavaszi turnéján

A Cinematrip itthon még soha nem látott, egyedülálló vizuállal várja a közönséget: egy saját univerzum kel életre a koncerteken. 

„A színpad teljes hátsó részét félkörívben kitöltő vetítést terveztünk olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is része vagyunk. Olyan valós és képzeletbeli helyszíneket jelenítünk meg, amelyek feltűnnek a Honeybeast-dalokban”

 – mondta el Tarján Zsófi, a zenekar énekese.

A Cinematrip olyan utazást ígér, amely minden érzékszervünkre hat

Életre kelnek és csodás helyszínekre visznek minket a Honeybeast-dalok szereplői, akiknek 

magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben olyan gyakran magunkra ismerünk.

Együtt járjuk be közös élményeink univerzumait a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.

A Cinematrip állomásai

Március 1. – Kecskemét, Hírös Agóra

Március 22. – Veszprém, Hangvilla

Március 28. – Pécs, Kodály Központ

Április 9. – Győr, Győri Nemzeti Színház

Április 26. – Debrecen, Kölcsey Központ

Fotó: Honeybeast