Ha Taylor Swiftnek sem sikerült, akkor működhetnek-e a sztárok előfizetéses appjai?

Februárban végképp leáll Taylor Swift The Swift Life nevű saját appja, ami exkluzív tartalmakat kínált a rajongóknak, valamint a kapcsolattartást a sztárral és egymással. A hivatalos indoklás szerint azért, mert az énekesnő Reputation című lemezének “korszaka” véget ért, így az app is, de persze a sajtó mást lát a leállás hátterében. Egyrészt azt, hogy nem hozott elegendő bevételt: mint a Music Ally megjegyzi, a számos más sztár appját is fejlesztő Glu Mobile nem sorolta be a legtöbb bevételt hozó termékei közé (a listán egy évi 300 ezer dolláros bevételű app is szerepelt, tehát ennél biztosan kevesebbet hozott a Swift Life). A TechCrunch pedig arra emlékeztet, hogy nem sokkal az app megjelenése után ellepték az üzenőfalat a politizáló, gyűlölködő trollok. Pedig a rajongóival kialakított igen szoros kapcsolatáról ismert Taylor Swift esetén jó ötletnek tűnt egy kifejezetten rá épített mobilalkalmazás.

Nemcsak a zenei világban csődölnek be sorra ez egy-egy világsztárra épített appok (Lady Gaga, Nicki Minaj, Britney Spears, Katy Perry és mások próbálkozásai sem sikerültek jól), hanem más celebek esetén is. Közben viszont az előfizetési modell egyre terjed – írja Art of a Manager című blogján Jake Udell (ZHU, Krewella és mások menedzsere). A zene- és videó mellett akár már autókra is “elő lehet fizetni”.

Nem csoda, hogy egyre több cég próbálkozik ezzel, hiszen ennek az előfizetésnek számtalan előnye van. Jól tervezhetővé teszi a cash flow-t (követhető az előfizetők száma, előre jelezhető a felirakozók száma, ismert a lemorzsolódás aránya), és ez a gyors növekedéshez szükséges befektetéseknek is kedvez. Ráadásul az előfizetők lojális fogyasztók, akik kevéssé valószínű, hogy a versenytársak termékét vagy szolgáltatását választják majd. Egy sztár esetén az előfizetés különös vonzereje lehet, hogy ez nemcsak egy újabb bevételi forrás, hanem ráadásul olyan, amit maga a művész “birtokol”.

A cikk folytatása a Dal+Szerző oldalán olvasható, ide kattintva.