Kolompos együttes: szombaton a budakalászi Családi Matinén szórakoztat a formáció

A Kolompos együttes évek óta visszatérő vendége a Családi Matinénak és más rendezvényeinknek, és interaktív koncertjeiken mindig elbűvölik a budakalászi gyermekközönséget.

Kolompos együttes-dalszövegek itt.

A magyar és kárpát-medencei népzene karakteresen megjelenik a koncerten

A Kolompos együttes kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőjeként vált ismertté, majd rövidesen önálló koncertjein népszerűsítette a magyar és kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig. 

Néhány év elteltével megszülettek az első, népmese-alapú zenés játékok, és a rövidebb, 5-10 perces interaktív „életképek” is. 

A magyar néphagyományokat elevenítik meg sok muzsikával, énekkel, játékkal, gyermekszereplők bevonásával, sok ismeretet játékosan megtanítva. 

Néprajzilag hiteles, humoros és ismeretgazdag előadás várja a közönséget

A néprajzilag is hiteles, ugyanakkor a fiatal közönség figyelmét is megragadó ismereteket kezdettől fogva játszva, könnyed formában, rengeteg humorral és színpadi geggel fűszerezve jelenítik meg, amivel nem csak a gyermekközönségnek, de a szülőknek, nevelőknek, sőt sok esetben a színpadi személyzetnek is vidám perceket szereznek.

Kísérőprogram: kézműves foglalkozás.

Fotó: Kolompos együttes