Gyönyörű anyanyelvünk sajátosságait hasznosítva indítja útjának a díjnyertesekből álló szerzőpáros, azaz a 1AM tavaszcsalogató popdalát. Az „Eljátszottam” című üde, trópusi stílust magában hordozó felvétel sorait Pál Dénes és Nagy Bogi fantasztikusan tolmácsolja, A Dal 2023-ban élőben is meghallgathatta a közönség.
Eddig mindössze két zeneszám („Már vagy egy perce”; „Nem baj” c.) kötődik a 1AM nevéhez, de már hat hazai sztár szavazott bizalmat együttműködőként szerzeményeinek: köztük van a korábbi A Dal 2020 nyertes párosa Rácz Gergő és Orsovai Reni, továbbá Lola, Deniz, Eckü és Kollányi Zsuzsi.
A formáció tagjai külön-külön már komoly szakmai háttérrel és elismerésekkel büszkélkedhetnek, ugyanis Bartalos Jenő számos MAHASZ-listás zene szerzője, szövegírója, míg Vékony Zoli a hazai dance-pop szcéna Fonogram-díjas zeneszerző-producere.
A formáció ismertetőjegye, hogy a dolgok súlyát képes ellensúlyozni upbeat, fülbemászó dallamokkal és játékos, könnyen megjegyezhető szövegekkel. A közreműködő előadók is ezen a szemüvegen keresztül kaptak felkérést, így
két karakteres hang és pozitív énekes, azaz Pál Dénes és Nagy Bogi csatlakozott új, „Eljátszottam” című kiadványukhoz.
„Amikor a szerzőpáros megkeresett engem ezzel a felvétellel, már az első hallgatáskor éreztem, hogy visz magával. Szerintem a jó értelemben vett egyszerűségével és könnyedségével, azonnal dallamtapadást okoz. A szövegnek van mélysége, mégsem drámai a tálalás, elmesél egy történetet, de nem akar oktatni. Könnyed, de az első perctől megragadja a figyelmet” – meséli az egykor tehetségkutatóverseny felfedezettje és nyertese, Pál Dénes.
Bartalos Jenő, akinek a tollából származik a szöveg, elárulta, hogy: „Büszke vagyok erre a szövegemre. Többrétegű és akárkivel beszélgetek róla, mindenki mást talál benne magának. Szeretem, hogy kihasználja a magyar nyelv játékosságát, hiszen ugyanaz a szó – „Eljátszottam” – mást jelent, ha azt mondom eljátszottam, hogy szeretlek, eljátszottam a pénzedet vagy eljátszottam egy dalt. Lehet ez egy vallomás, egy bocsánatkérés, egy megbánás. Vagy egy felismerés. De lehet, hogy a szereplők pont, hogy könnyedén veszik az egész köztük lévő viszonyt … és úgy meg egy fricska. Mindannyian szerepeket játszunk, ami lehet tudatos vagy ösztönös. Lehet őszinte vagy hamis. A választ csakis a hallgatóra bízzuk.”
Bár a formáció nem jutott tovább, daluk sikere továbbra is töretlen a videómegosztón.
Fotó: az előadük hivatalos sajtófotója