Közép-Európa vasúti közlekedésének fontos csomópontjára, az Alföld szívében fekvő Szolnokra érkezik következő állomásaként az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat.
A kultúrstratégiai intézmények kiemelt programjain az érdeklődők az évente hagyományosan megrendezett Szolnok Napjához csatlakozva vehetnek részt augusztus 31-én.
Július 1-jével Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A tisztséghez kapcsolt célkitűzések alapján indult el fél éven át tartó, országjáró útjára a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat, amelynek célja, hogy mi, magyarok közösen ünnepelhessük kulturális és történelmi örökségeinket, hagyományainkat. Az esemény igyekszik mindazokat az értékeket megmutatni, amit mi, magyarok adtunk a világnak, Európának és benne az Uniónak, legyen szó – a teljesség igénye nélkül – művészetről, innovációról, sportról, gasztronómiáról.
„A vár ereje nem a kövekben, hanem a védők lelkében van.” Ezekkel a szavakkal jellemezte Gárdonyi Géza Szolnokot az Egri csillagok című művében. És valóban, a családias hangulatú város ereje a lakosaiban rejlik. A történelem viharai alaposan megtépázták Szolnokot, a hányattatások ellenére azonban mindig maradtak, akik kitartottak a mezőváros mellett.
A város ma kulturális és gazdasági szempontból is fontos pont, amely jövőre ünnepli 950. születésnapját. Idén a városalapítás emlékére még egy 949 szeletes tortát is megkóstolhatnak majd az augusztus 31-i Szolnok Napja rendezvény látogatói.
A város magyar és európai történelmi jelentősége is megjelenik a 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban színes és sok témakört felölelő programjaiban.
GASZTRONÓMIA
Magyar identitás fontos eleme a gasztronómia, méltán vagyunk büszkék a magyar konyha remekeire, amelyek közül számos hungarikumként is ismert. A Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében a különleges Gasztrobuszban várja egész nap az ínyenceket Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács, aki friss alapanyagokat felhasználva hungarikum ételeket készít el.
KIÁLLÍTÁSOK
Pártapróbával Simonovics Ildikó divattörténész előadásával is vár a Magyar Menyasszony kiállítás az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében.
Országunk történetéből ismert sorsfordító, az elmúlt 1100 évet meghatározó eseményeket, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás előzményeit, a folyamatát és annak hatásait is felvillantják a Magyarul Európában című tárlat korabeli dokumentumai. A Magyar Nemzeti Levéltár vándorkiállításának érdekessége, hogy a törzsanyagot további három elemmel egészít ki a tárlatnak éppen otthont adó vármegye – jelen esetben Jász-Nagykun-Szolnok.
A magyar nemzet 1100 éves históriája hősök történeteinek sorozataként is elmesélhető, ehhez nyújt segédkezet a történeti festészet eszközével a Szépművészeti Múzeum Királyok, hősök, csaták címmel Bellák Gábor művészettörténész előadása.
GYEREKSAROK
Szolnok városának érdekességei, a vármegye és a térség különlegességei is megjelennek a Nemzeti Művelődési Intézet Hungarikum játékterén, amely felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kikapcsolódást nyújt a Hild János téren.
A mesterségek természetes alapanyagaival, eredeti és újragondolt kézműves technikákkal is várják az érdeklődőket a Hagyományok Háza kézműves műhelyei. A Hagyományok Háza programjaként Bognár Szilvia és zenekara interaktív koncertet ad népdal- és versfeldolgozásokkal.
Vegyük szemügyre neves művészeink híres történeti alkotásait! Ez a fő célja a Királyok, hősök, csaták – Történelmi pop-up képeslap készítése programnak, amely a Szépművészeti Múzeum azonos című előadásához kapcsolódik.
Benedek Elek ikonikus meséi, a magyar néphagyomány játékai, népdalok és a drámapedagógia eszközei. Mindezt tartalmazza a Mesetarisznya című dramatikus játékfoglalkozás, ami az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár és a Cimbora Alapítvány szervezésében érkezik Szolnokra.
MŰVÉSZET
A cirkusz sokrétű és különleges művészeti ágát szeretné minél inkább és országszerte megismertetni a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ A Csoda a Te kezedben van című interaktív cirkuszművészeti animációs programja során. Az interaktív élmény lehetőséget nyújt arra, hogy a résztvevők megtanulják e művészet néhány fogását, felismerjék képességeik határait és aktívan bekapcsolódjanak az előadás folyamatába, egyedülálló testi, szellemi, művészi és gyakorlati ismeretekkel gazdagodva.
A Sanctum programsorozat folytatásaként Szolnok, mint az alkotás bölcsője mutatkozik be a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében. A szolnoki születésű, József Attila-díjas Zalán Tibor költő, író, dramaturg, drámaíró, valamint Endrei Judit televíziós bemondó, szerkesztő-műsorvezető osztja meg gyerekkori emlékeiket és szolnoki identitásuk fontosságát a közönséggel. A programhoz csatlakozik alkotóként Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes, aki Zalán Tibor művei mellett a szintén szolnoki születésű Verseghy Ferenc egy megzenésített versét is elhozza.
A Nemzeti Táncszínház Tánc-tér programsorozatának részeként a Jászság Népi Együttes táncművészei Táncról táncra című produkciójukat, valamint a magyar táncszakma kiemelkedő alkotóinak KARÖLTVE című közös koreográfiáját adják elő. A performansz zenei alapját a Grammy-díjas Deep Forest világzenei formáció és Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes közös dala, a Marta’s Song adja.
Egy a történelem által kipróbált, nem mindennapi szerelmi történet kerül a TiszapArt Mozi vásznára. Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című film, amely Nagy Anikó Mária és Lukácsy György rendezése, a Nemzeti Filmintézet díszbemutatójaként láthatják a nézők. A vetítést közönségtalálkozó követi.
A nagy múltra visszatekintő Szolnoki Szigligeti Színház színpadán elevenedik meg Petőfi Sándor A helység kalapácsa című hőskölteménye. A gunyoros hangvételű, komikus eposzt játékos, szabad színházat kínálva állítja színpadra a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház Vidnyánszky Attila rendezésében.
A teljes kulturális programkínálat ismertetője a Kultura.hu/mimagyarok oldalon olvasható.
Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.
Fotó: illusztráció/Shutterstock