Végre itt az évek óta várt C.A.F.B. bakelit

Nyolc év után jelentkezik hivatalos nagylemezzel a kilencvenes évek ikonikus magyar punk zenekara, a C.A.F.B.. 

A 14 dalt tartalmazó “Memorandum” ráadásul fizikai formában kizárólag bakeliten érkezik, de persze a korszellemnek engedve a megjelenés napjától, december 8. hétfőtől digitálisan is elérhető a jól ismert streaming felületeken. 

C.AF.B.-dalszövegek itt.

A régóta várt korong egyik trackjéhez, a „Mr Molotov”-hoz készült klip is debütál

A videó külön érdekessége, hogy élőszereplős mozi helyett ezúttal egy rajzolt világban kelti életre az amúgy sajnos nagyon is aktuális dalt – 

az ezredforduló képregény aranykorának hangulatát idéző cartoon-moziért pedig Mester Csaba és a korai Black-Out Andrics Lacija mellett producerként az ős-Tankcsapda egyik alapítója, Tóth-Laboncz Attila, vagyis „Labi” felel – az ő neve manapság a reneszánszát élő képregényekkel hasító „Master-Lab Comics”-hoz kötődik leginkább.

Persze, ha egyszer bejelentkezik a Seattle-ben élő frontembere miatt csak évi egy hazai fellépést vállaló csapat, akkor nem hagyják a közönségüket meglepetések nélkül.

Nem kis elismerés ugyanis, hogy a Trottel Records gondozásában, ugyancsak LP formátumban megjelent “Nem Az A Punk, Aki… vol.2” válogatásalbumon is helyet kapott három, 1993-ban, a punk hőskor kellős közepén rögzített C.A.F.B. nóta is.

Szakácsi Gábor zenekara amúgy legközelebb 2026. március 7-én, szombaton lép újra színpadra itthon, a budapesti Dürer Kert „Retro punk buli” elnevezésű fesztiválján.

Fotók: C.A.F.B.