Megjelent a NÉKED zenekar első nagylemeze

Új korszak kezdődik a NÉKED történetében: megjelent a zenekar első nagylemeze, mely a Sodor a szél címet kapta. Már látható a dalhoz készült videóklip is, amely vizuálisan is tovább mélyíti az album világát. „Az évet az első nagylemezünk megjelenésével indítjuk, ami számunkra hatalmas mérföldkő” – mondja a zenekar. A Sodor a szél videóklipjét Török Arnold Tovább…

Újraalakulása óta először lép fel a Kispál és a Borz a Művészetek Völgyében

A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja.  A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit. 2026 épp csak elindult, de máris elhozta magával minden Völgy rajongó számára az év Tovább…

Dolák-Saly Róbert 70. születésnapi gálája: egy legendás életpálya ünneplése

Dolák-Saly Róbert, a magyar humor és előadóművészet ikonikus alakja 70. születésnapját ünnepli 2026. január 18-án, vasárnap a Budapest Kongresszusi Központban. Ez az egyedülálló esemény tisztelgés a művész páratlan életműve és a közönséghez fűződő, évtizedeken át tartó kapcsolata előtt. Dolák-Saly Róbert neve generációk számára jelent egyet az abszurd humorral, a minőségi zenével és a szellemes szójátékoktól Tovább…

A jövő magyar kedvencei egy színpadon – NKA Hangfoglaló Minifeszt a Turbinában

A magyar kultúra napján NKA Hangfoglaló Minifeszt címmel különleges zenei eseménnyel várja a közönséget a Petőfi Kulturális Ügynökség.  Január 22-én 19 órától az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Induló Előadói Alprogramjának 12 idei támogatottja lép színpadra a Turbina Kulturális Központ három koncerttermében. Az ingyenesen látogatható eseményen a közönség egyetlen este alatt fedezheti fel a legújabb Tovább…

Pély Barna 50 – nagykoncert a Magyar Zene Házában

A Pély Barna 50 koncerten egy egyedi vizuális élménnyel és modern zenekari hangzással állítja színpadra, és foglalja össze régi unitedes slágereit (Végső Vallomás, Keserű méz, Hajnalban még a Nap is más, Hófehér Jaguár stb.), és frissebb szerzeményeit egyaránt. A Pély Barnához kapcsolódó dalszövegek itt. Pély Barna, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus- és Máté Péter-díjas Tovább…

2026 a legendás előadók éve lesz

Metallica, Eric Clapton, Sex Pistols feat. Frank Carter, Marilyn Manson és Pitbull. Csak pár abból az 57 fellépőből, akiket a Live Nation Budapestre hoz 2026-ban.  A koncertszervező cég tavaly is kitett magáért: 94 koncerttel és felejthetetlen pillanatokkal búcsúztatta 2025-öt. A Live Nation nemzetközi felmérése alapján a válaszadók (40 ezer megkérdezett) 70%-a a koncerteket részesítette előnyben Tovább…

Új dallal indítja a 2026-os évet a Down For Whatever

Erőteljesen rúgja rá az ajtót a 2026-os évre a Down For Whatever. Megérkezett legújabb daluk, a „Menekülj tőlem!”, amely ezúttal is hozza a zenekartól megszokott intenzív megszólalást.  A sötétebb hangulatú szerzemény tökéletesen vetíti előre azt az irányt, amely a banda hamarosan érkező új nagylemezén teljesedik majd ki. Az előadó dalszövegei itt. Itt a Menekülj tőlem! Tovább…

Megjelent a Belmondo legújabb albuma, a „Lefoglalt tárgyak”

A Belmondo zenekar – még ha nem is tudatosan – mindig izgalmas koncepciókban gondolkodott, alkotott. Bár sorlemezük legutóbb öt évvel ezelőtt jelent meg, a 2023-as „Királyok kutyái” versfeldolgozás anyagukon például Petőfi születésének 200 éves évfordulója előtt tisztelegve, a költő három művét zenésítette meg a produkció. Belmondo-dalszövegek itt. A Music Fashion kiadó gondozásában megjelenő vadiúj albumuk, Tovább…

Müller Péter Sziámi óévbúcsúztató és újévköszöntő koncertre invitál

Müller Péter Sziámi és zenekara életének egyik legjobb estéje volt az eredetileg egyszerinek tervezett Franciás Koncert Csemer Boggie-val. Ezért döntöttek úgy, hogy lubickolnak még egyet a fergeteges francia sanzonokban, balladákban és a népdalokban. Müller Péter Sziámi-dalszövegek itt. Tartsatok velünk a Marczi(bányi) téren december 28-án! Jegyeket a fa alá vagy a kalapotok mellé – de csak Tovább…

Csendes barát: “a zene meséli a történet lelkületét” – interjú Keresztes Gáborral, a film zeneszerzőjével

A Csendes barát című film az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezőjének, Enyedi Ildikónak legújabb alkotása. A Zeneszöveg.hu kérdéseire a Csendes barát zeneszerzője, Keresztes Gábor válaszolt az alkotás zeneisége kapcsán. A Csendes barát rengeteg természeti képpel, tűpontos közelikkel és szuperközeli látószögekkel, végtelenül lassan pergő vizuális elemekkel dolgozik. A filmben a tér állandó, az idő Tovább…