Szörényi Szabolcsot saját halottjának tekinti a Kulturális és Innovációs Minisztérium

Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerzőt, az Illés-, majd a Fonográf együttes basszusgitárosát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) saját halottjának tekinti. Szörényi Szabolcs életének 81. évében hunyt el, erről családja szombaton értesítette az MTI-t. Szörényi Szabolcs a szobi állami fiúnevelő intézet mandolinzenekarában játszott, gitározott, majd basszusgitárra váltott, és maradt is ennél a hangszernél. Az Illés-együttesbe 1965 Tovább…

Lázad, kiabál, üvölt, elköszön – Megjelent a Pandóra Projekt új kislemeze

Az ahol a legjobban fáj(t) EP-t és a már ismert dalokat az Akvárium Lokálban hallgathatja meg a közönség november 8-án, amikor a zenekar utoljára áll színpadra jelenlegi formájában. Pandóra Projekt-dalszövegek itt. „A zenekar szempontjából vízválasztó volt, amikor idén január környékén egymásra találtunk Toldi Miki producerrel: ő segített megtalálni nekünk azt a hangzásirányt, amelyet a jövőben Tovább…

A Bon Jovi, az Aerosmith és Ricky Martin slágereinek szerzője lesz a Megasztár sztárvendége

A TV2 emeli a tétet: világhírű dalszerző lesz a Megasztár vendége novemberben, aki mások mellett a Bon Jovi, Selena Gomez, Ava Max, Ricky Martin, Shakira, Alice Cooper vagy éppen Robbie Williams számára írt feledhetetlen világslágereket.  Vastag Csaba meghívására Magyarországra utazik a több mint 70 TOP40-es dalt jegyző Desmond Child, aki sztárvendégként szakértelmével segíti majd a Tovább…

Ha problémáid vannak a határhúzással, elengedéssel Szlimmy új, DOÓR-ral közös dalát biztosan „bírod” majd

A kétméteres, újvonalas előadó, Szlimmy frissen megjelent felvétele olyan, akár egy kényelmes, süppedős fotel, amelyben minden szemérmességünket hátrahagyva elmerülhetünk.  A „Nem bírnád” című, új dalban a kiragadott párbeszédek, belső monológok egy nem szokványos és kimondottan egyedi dalszerzőre adnak tanúbizonyságot Szlimmy saját megélésein keresztül. Az új, track igényes videóklippel érkezik és helyt kap a rapper ’Röppenjünk’ Tovább…

Élete egyik legfontosabb férfijához szól Cserpes Laura új dala

„Az ő szeretete és jelenléte az egyik legstabilabb része eddigi életemnek” – meséli Cserpes Laura, akinek legújabb, „Mégis mindig vársz” című, klippel érkező felvételét édesapja ihlette. Az énekesnő rabul ejtő, szelíd hangját ezúttal Kalmus Felicián csellóművész finom játékával egészíti ki.Cserpes Laura-dalszövegek itt. Cserpes Laura kacér, késő nyári „Love Game” című popslágerét követően egy őszre szánt, Tovább…

Pert nyertek a jogkezelők a jogdíjak inflációkövetése kapcsán

A bíróság a szerzők, előadók és kiadók számára kedvező ítéletet hozott a jogdíjak értékkövetését érintő ügyben. Az ítélet jelentős előrelépést jelent a jogdíjak vásárlóértékének megőrzésében. 2024. október 25-én a bíróság a művészeket és kiadókat képviselő közös jogkezelőknek adott igazat a jogdíjak értékkövetésével kapcsolatos perben meghozott ítéletével. Ennek értelmében az igazságügyi miniszternek ismét le kell folytatnia Tovább…

Alkotók és jogosultak közös levele az EU AI rendeletének végrehajtásáról

Közös levelet fogalmaztak meg az alkotók és a jogosultakat képviselő szervezetek. A nyilatkozat a nemrégiben elfogadott EU AI rendelet érdemi végrehajtását szorgalmazza, hogy az alkotók és a jogosultak gyakorolhassák és érvényesíthessék jogaikat, amikor a más piaci szereplők mesterségesintelligencia-modellek betanításához szerzői joggal védett műveket használnak fel. A teljes levél itt olvasható. A nyílt levél aláírói, a Tovább…

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt Tovább…

Képeslap – Krusovszky Dénes verséből írt dalt A Bence kalandjai

Sőt, a zenekarrá alakult A Bence kalandjai egy egész albumot ír a költő verseiből, a most megjelenő Képeslap az első a sorban és egyben az első videó, amelyben a zenekar szerepel.  A Bence kalandjai Jobbágy Bence szólóprojektjeként indult Mostanra azonban zenekarrá, alkotóközösségé vált. Erről így mesélt Bence:  ,,Az előző lemez egy nagyon magányos projekt volt. Tovább…

„Van értelme nagyban gondolkodni” – Bulgária képviselője Magyarországon vette fel dalát

Magyar szervezésű nemzetközi projekt hozta el hazánkba a híres kaval művészt: megjelent Zhivko Vasilev szerzeménye, a Tales of the Danube! Zhviko Vasilev Manapság könnyebb összehozni nemzetközi projekteket, mint bármikor korábban, ugyanakkor Magyarországon mintha nem mernének nagyot álmodni a zeneipar résztvevői A D10 – Duna Projekt jó példa rá, hogy megéri nagyban gondolkodni, célunk, hogy bátorítsuk Tovább…