Színházi előadásokat és koncerteket rendeznek a szegedi városháza udvarán

Színházi előadásokkal és koncertekkel várják a közönséget a szegedi városháza udvarán, ahol idén is megrendezik a Nyári Színházi Esték és a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot. A szegediek részben a kultúra miatt érzik a várost otthonosnak, ugyanakkor a település színházi és zenei életében számos olyan érték létezik, melyért önmagában is érdemes a városba látogatni. A Tovább…

Exkluzív tárlatvezetés Tarján Zsófival a Banksy-kiállításon

A The World of Banksy – Az utca a festővásznam című tárlaton július 18-án, csütörtökön a Honeybeast énekese kalauzolja el a látogatókat az alkotó életművében. Tarján Zsófit sokan a színpadról ismerhetik, ahol az ország egyik legnépszerűbb zenekarának élén varázsolja el a közönséget koncertről koncertre, Zsófi azonban képzőművész is: július 18-án inkább erről az oldaláról ismerhetjük Tovább…

Pop-up koncerttel és új remix EP-vel is jelentkezik a Carson Coma

Megjelent a Carson Coma első olyan kislemeze, ami egyetlen dalra épít: a mainstream hírességeknek görbe tükröt tartó, Beton.Hofival közös Frida Kahlo újragondolói között vannak elismert és feltörekvő producerek egyaránt. A végeredmény pedig nagyon izgalmas lett: drum and bass és dubstep mellett például mulatós verzió is szerepel az EP-n. Carson Coma-dalszövegek itt. “Néhány nappal a dal Tovább…

Tábor Fesztivál: ahol az offprogramok is levesznek a lábadról

Lassan felpörög a visszaszámlálás, kevesebb, mint két hónap és startol a hazai rockerek egyik kedvenc balatoni fesztiválja. Idén ráadásul a magyar rock- és metalszíntér krémje mellett olyan legendás külföldi headlinerek is érkeznek Alsóörsre, mint a Toy Dolls, a Stratovarius, vagy éppen a Korpiklaani – a felejthetetlen bulik panorámája pedig ráadásul az utánozhatatlanul szép magyar tenger. Tovább…

Edda Művek és Caramel koncert a legendás Kastélyparkban

Így néz ki egy igazi pezsgő nyári hétvége – két nap alatt két fergeteges nagykoncerttel várja az élőzene rajongókat a mesebeli helyszín.  Július 26-án az éppen fél évszázados jubileumát ünneplő Edda Művek érkezik a kerek születésnapi turné kétségkívül legszebb állomására, hogy a Keszthelyi Festetics-kastély sokat látott parkjában idézze meg az ötven éves életmű ikonikus darabjait. Tovább…

Kökény Attila, Rakonczai Viktor és Charlie először „Együtt a bárban”

Az együtt alkotó kultikus duó, Kökény Attila és Rakonczai Viktor gyermekkori vágya teljesült azzal, hogy új dalukat Charlie-val készíthették el. Az „Együtt a bárban” című közös igazi hangszeres, nyári örömzene, melyben a főszereplők felidézték első zenei kalandozásaik élményét egy jó hangulatú videóklippel együtt. Legközelebb a páros pedig július 13-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adja elő Tovább…

Megérkezett Sisi és Hundred Sins közöse: az „Anya Mondd meg”

A két teljesen ellentétes zsánerben utazó előadó Sisi és Hundred Sins idén úgy döntöttek, hogy fittyet hánynak a konvenciókra és összeállnak egy grandiózus eseményen, a Budapest Parkban július 25-én számos díszvendéggel és páratlan látványvilágú műsorral megspékelve. Míg Hundred Sins az estén életre kelti szinte wagneri komolysággal kihozott ’OPERA’ lemezének koncepcióját, addig Sisi a ’SISTAHOOD’ hiphop-elektronikus Tovább…

Sosem tudtunk még ennyit a jövő generációjának zenehallgatási szokásairól

Az egyedülálló, reprezentatív KidComm-kutatás eredményei → A ProArt az Ipsos közreműködésével készült felmérése alapján a 8-14 éves gyerekek között 10-ből 9 rendszeresen hallgat zenét, elsősorban szórakozásból, kikapcsolódásként vagy a háttérben. → 79%-uk a mobiltelefont használja erre a célra. Ezt követi jelentősen lemaradva az okostévé (28%), a PC/laptop (23%), a tablet (16%), a rádió (11%) és Tovább…

“A néptánccal át lehet ugrani 20 randit” – a Park megmutatja, mitől menő igazán a népzene

A Budapest Park öt évvel ezelőtt, Szabó Balázzsal közösen szervezte meg először a nagytánctéren a szórakozóhely történetének első táncházát. Még őket is meglepte, mekkora sikert aratott az élőzenés mulatság, amelynek különlegessége, hogy teljesen kezdőket is pillanatok alatt képes beszippantani. Pedig ha jobban belegondolunk, a mai magyar mainstream popzenét is alapjaiban határozza meg a népzene. A Tovább…

Megjelent a Fagylaltdal Szarka Gyulától

A dal Szarka Gyula tollából született gitárra, amit először a Balaton parton dúdolgatott, majd a hangstúdióban kötött ki vele sok-sok hangszerrel és egy fülbemászó refrénnel. A zenész a klippel kapcsolatban elmondta, a Fagylaltdal tulajdonképpen egy desszertnóta, ami az Ének a konyhából című lemez részét képezi. A különböző gasztrofesztiválokon nagy sikerrel játszott koncerteken így a fagyi Tovább…