Szerdán indul a TÁBOR Fesztivál

Ezen a héten indul a rockerek és motorosok nyárzáró, négynapos házibulija, a TÁBOR Fesztivál. Alsóörsön már napok óta zajlik az építkezés, hogy az augusztus 27-ei kapunyitásra a színpadok, az italos és étkező pultok és a kiszolgáló létesítmények is készen várják a fesztiválozókat a Balaton partján. A TÁBOR Fesztivál nem csak a koncertekről szól Alsóörsön igazi Tovább…

Hatalmas sikerrel zárt a Strand Fesztivál, a Balaton legnagyobb eseménye

Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban a Strand Fesztivál A 2013-ban indult, idén négynaposra bővült program mára a Balaton Régió legnagyobb és egyben a legtöbb turistát vonzó eseményévé nőtte ki magát, amelyre idén közel kilencvenezren érkeztetek a tóhoz. Ráadásul egy olyan időpontban, amely a balatoni turizmus szempontjából igazán fontos, “hiánypótló” és nagy értéket jelent. Ebben a Tovább…

W.A.S.P. koncert októberben: a teljes debütalbumot eljátssza majd Blackie Lawless

Tavaly 40 éve jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az idén is tartó „Album ONE Alive!” turné pedig ezt az évfordulót ünnepli. A ma már klasszikus metal albumnak a tiszteletére a W.A.S.P. 40 év után először az elejétől a végéig, teljes egészében eljátssza a lemezt a koncerteken. A budapesti fellépésre október 27-én, a Barba Negrában Tovább…

Mága Zoltán, Radics Gigi, Delhusa Djon és Gájer Bálint is fellép a Hatoslottó országos koncertsorozatán

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján. Magyarország második legismertebb számsorsjátéka szeptember 4-én, csaknem 37 év után átalakul A Szerencsejáték Zrt. a Hatoslottó megújítását ünnepli az ingyenes Szerencsekoncertekkel. Az eddigi heti egy helyett kétszer, vasárnap mellett már Tovább…

A Beatles Anthology-sorozata bővítve és feljavítva újra megjelenik

Újra megjelenik a Beatles Anthology-sorozata. Az eredetileg 1995-ben televíziós dokumentum-sorozatként indult, majd háromrészes CD-kiadványként és könyvként folytatódott történet új, eddig ki nem adott elemekkel bővül. Az előadó dalszövegei itt. – A kilencvenes években bemutatott Beatles-antológia tévészéria új része novemberben lesz látható a Disney+-on, és (a régiekkel együtt) piacra kerül a ritkaságokat tartalmazó negyedik lemezválogatás is Tovább…

Obscura: szeptemberben a Suicidal Angels és a Sadist társaságában mutatja be új lemezét technikás death metal alakulat

Erős kísérettel vonul fel az őszi lemezbemutató hadműveletre az Obscura A német progresszív death metal zenekar Budapestre szeptember 16-án érkezik, méghozzá a görög thrash brigád, a Suicidal Angels, és az Olaszországból érkező legendás progresszív death metal alakulat, a Sadist társaságában. A Sadist is izzítja a közönséget a Barba Negrában Fotó: Concerto Music Az Obscura munkásságát Tovább…

Új lendület, új dal az imago munditól

A nemrég megjelent Kapkodj után alig telt el néhány hét, és az imago mundi máris új dallal jelentkezik. A friss szerzemény címe Nincsen semmi nálam, amely Kaizer Peti énekes szerint egy fontos lépés a zenekar zenei útkeresésében. – Ezzel a zenével még kísérleteztünk. A Nincsen semmi nálam nyitotta ki az ajtót annak az iránynak, amit Tovább…

Új összművészeti fesztivál indul Pomázon: zenével, irodalommal, magyar borokkal és finom ételekkel készülnek

Idén először rendezik meg az Egy hely, ahol mindenki elmondhatja a magáét! elnevezésű fesztivált, ahol  a látogatókat versekkel, pódium-művészeti műsorokkal, koncertekkel, magyar borokkal és gasztronómiai kínálattal várják a pomázi Magyar Vár területén szeptember 12-től 14-ig. A Takács Bence Ervin alapította Mondj Te is egy verset Kulturális Egyesület szervezésében, hagyományteremtő céllal megvalósuló rendezvény fővédnöke Császár Angela Tovább…

Veres Mónika Nika az Apáca Show musical címszerepében látható

Veres Mónika Nika egész életét átszövi a zene Az Operaház gyermekkórusának tagjaként indult karrierje, hamarosan pedig élete legnagyobb musical szerepében láthatjuk. A megújult Erkel Színház november 14-én mutatja be az Apáca Show című film musical változatát, ahol Nika – Peller Anna mellett – alakítja a főszereplő, Deloris Van Cartier figuráját. Egész élete az éneklésről, a Tovább…

SZIN 2025: ételkülönlegességek, amelyeket a sztárok kérnek az öltözőjükbe

Sushi tekercs vagy pizza, vagy valami más Augusztus 27-én indul Szegeden a Coca-Cola SZIN, az utolsó alkalom a nyáron, hogy a magyar kedvencek mellett nemzetközi sztárokat is lássunk hazai fesztiválon. És így az utolsó alkalom arra is, hogy titkokat tudjunk meg a sztárfellépőkről, például, hogy miket kértek az öltözőjükbe, vagy mit szeretnének a szállodájukban. Lost Tovább…