Június végén rendezik meg a 7. Bondoró utcaszínházi fesztivált Balatonalmádiban

Június 27. és 29. között rendezik meg a 7. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivált Balatonalmádiban, ahol a színházi előadások mellett koncertek és családi programok közül is válogathatnak majd az érdeklődők. Közleményük szerint gyerek- és családi programok sokasága, gólyalábasok és tűzshow is várja majd a Balatonalmádiba érkezőket. Az ingyenesen látogatható fesztivál az Öregpark mellett új helyszíneken is Tovább…

Mozart első felnőttkori operája tenorváltozatban tér vissza az Operaház műsorára

Mozart ritkán hallható, első felnőttkori operája, az Idomeneo, Kréta királya Brickner Szabolcs címszereplésével, Szemere Zita és Szeleczki Artúr új beállításával, tenorváltozatban tér vissza a Magyar Állami Operaház műsorára. A darab Cser Ádám vezényletével, Almási-Tóth András 2023-as rendezésében látható. Az Idomeneo, Kréta királyát Mozart egyik főműveként tartotta számon, mégis ritkán játszott darabnak számít, ami csak az Tovább…

A toldyuuso új társadalomkritikus konceptlemezén, az ACT I: Narcissus-on egy generáció néz tükörbe

Megjelent a toldyuuso – azaz Hamar Barnabás és Mógor Máté formációjának – új nagylemeze, az ’ACT I: Narcissus’, amely nem csupán egy zenei anyag, hanem egy négyfelvonásos konceptalbum első darabja.  A címadó mitológiai figura, Narkisszosz története nemcsak allegorikus szinten, hanem mélyen személyes és társadalmi vonatkozásban is visszaköszön a lemezen. A fiatalság, az önismeret, a szerelem és Tovább…

Egy kapcsolat vége és egy új dal kezdete – itt a „VIHAR” BariLacitól

Új dallal jelentkezik BariLaci, „VIHAR” címmel, amely az idei év első saját megjelenése. A friss felvétel a Radics Gigivel közös klubsláger, a Dalfutárban végzett produceri munka és a Zsédával készült duett után egy újabb mérföldkő. A libabőrt kiváltó kórusok és az őszinte üzenet egyaránt azt jelzik: BariLaci egy új szintre lépett szerzőként és magánemberként. BariLaci Tovább…

Szekér Gergő új dala letaglózóan őszinte a háborúról és férfiasságról

Nagy imázsváltozáson esett át Szekér Gergő Erről tanúskodik vadonatúj dala és klipje, a „Don’t turn around”. Az előadó és dalszerző ezúttal egy olyan, eddig új oldalát mutatja meg, amely tévés szereplései és korábbi szerzeményei során rejtve maradt – talán épp a személyiségében rejlő ellentmondások miatt, melyben egyszerre keveredik a férfias magabiztosság és a társadalmi érzékenység.  Tovább…