A bakelit után CD-n is megjelent a Zene Háza négylemezes koncertválogatása

CD-n is megjelent a Magyar Zene Háza négylemezes, négy műfajra bontott különleges koncertválogatása. A korábban vinylen kiadott Selection című sorozat a három éve indult intézmény emlékezetes pillanatait idézi fel.

A Selection-széria kizárólag saját rögzítésű koncertfelvételeket tartalmaz

A válogatásba pop-rock, tradicionális, globálzene, valamint klasszikus/kortárs műfajú számok kerültek, különböző szerkesztők gondozásában.

– Ez a négy műfaj, valamint ötödikként a dzsessz nagyjából hasonló arányban van jelen a Magyar Zene Háza koncertjein. A dzsessz most azért maradt ki, mert a rendelkezésre álló felvételeket nem éreztük kellően teljesnek egy lemezhez, így várhatóan ez egy következő kiadványként fog megjelenni” – mondta Horn Márton, a Zene Háza intézményvezetője.

A Magyar Zene Házában évente mintegy négyszáz koncert van

A legtöbb tartalmat rögzítik, amihez egy kiváló stúdió is rendelkezésre áll. 

Sok koncertjüket streameljik, illetve ezek egy része felvételről megtekinthető televíziókban, vagy online felületeken. Számos esetben csak a hangot rögzítik, részben archiválási céllal.

Az intézmény lemezkiadóként 2023-ban debütált lemezkiadóként, az első, nagy sikerű időszaki kiállításhoz, a Nekünk írták a dalt! című tárlathoz kapcsolódó, a Kádár-korszak nagy pop-rock slágereit tartalmazó LP-vel és CD-vel.

A négy most megjelent lemez igazi csemegéket is rejt, ami abból is fakad, hogy a Ház legtöbb élő műsora eleve elüt a szokásos repertoárkoncertektől.

A pop-rock anyagon szerepel Beck Zoli és Szűcs Krisztián előadásában Cseh Tamás Köszöntő című dala

A dalhoz még a nyolcvanas évek második felében Csengey Dénes írt szöveget, és az eredeti verzió soha nem jelent meg. 

Szintén hallható a lemezen a közelmúltban elhunyt Hó Márton és zenekara, a Jégkorszak egy dala (I’m A Singer-Songwriter), amelyet a csapat utolsó koncertjén, 2023 októberében rögzítettek a Zene Házában. 

Hasonlóan érdekes a KFT Éljen a szerelem! című dala, amelynek élő verziója most hallható először fizikai hanghordozón.

A tradicionális (népzenei) korongon jelen vannak a „nagy öregek” is

A Sebő együttes bolgár zenészekkel kiegészülve, az 50. születésnapi koncertjéről a Vujicsics együttes, a Szent Efrém Férfikar, ugyanakkor a fiatalabb nemzedékek képviselői is. De itt hallható a gyimesi népdalt éneklő gyermek, Sára Veronika, vagy Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák is az amerikai Raymond McLain-nel, illetve az Eredő zenekarral közös felvétele, a My Walking Shoes.

Világzenei CD-tartalom

– A globálzenei, vagy ha úgy tetszik, világzenei lemez kapcsolódik a februárban nyílt időszaki kiállításunkhoz, a Listen. Zenei utazás a világ körül című tárlathoz, amely a különböző zenei hagyományokat mutatja be a látogatóknak Georgiától Belizen át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Magyarországig – mondta Horn Márton.

Ezen a lemezen hallható mások mellett az ősi szakrális zenéből táplálkozó egyiptomi Mazaher, a különleges pengetős hangszeren, a bendzsun játszó idős pakisztáni bácsi, Ustad Noor Bakhsh

Az előadó élete első turnéja keretében lépett fel a Házban, vagy a vándorló cigányokkal éveket együtt töltött brit zenész, Sam Lee.

A Selection negyedik darabja a Zene Háza klasszikus zenei koncertjeiből merít

Mások mellett Debussy, Mozart, Bach, Dvorák, Haydn és Bartók egy-egy művén keresztül. Különleges hallgatnivaló Mikola Leontovics ukrán zeneszerző egyik szerzeménye Fassang László Hammond-orgona játékával, vagy Balogh Máténak a néhai híres festő, Rozsda Endre kiállításához kapcsolódóan született kamaraműve.

A Magyar Zene Háza négylemezes Selection-válogatása az intézmény boltjában kapható.

Fotó: illusztráció/Freepik