A Madách Színház pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására

A nyertes pályaművet a Madách Színház Stúdiószínpadán mutatják be a 2026/2027-es évadban.

A pályázat lebonyolítása öt szakaszból áll, az első, a pályázatra való jelentkezés április 15-én éjfélkor zárul. A jelentkezéseket erre az e-mail címre kérik elküldeni, az alkotók neveinek és a készülő mű címének feltüntetésével.

Részlet az Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei című előadásból
Fotó: Madách Színház

A második szakaszban, június 30. éjfélig a pályázóknak be kell adniuk a készülő mű öt dalának demo felvételét, egy jelenetet és a szinopszist. A beadást követően a szerzők egy prezentáció keretében mutatják be a fenti darabrészletet. Ennek alapján határoz a zsűri a kieső, illetve a versenyben maradó művekről.

A harmadik szakaszban, szeptember 30-ig, a jelentkezőknek a szövegkönyvet és a kottaanyagot kell elkészíteniük, valamint a kiválasztott művek teljes zenei anyagát demo felvételen. Az eredmény publikálását követő hónapokban a kiválasztott művekből 30 perces koncertszerű bemutató készül, a szerzők betanításában. A koncertszerű bemutatók színpadra állításához a Madách Színház rendezőt, előadókat, technikai segítséget és a próbákhoz helyiséget biztosít.

2026 januárjában a Madách Színház Stúdiószínpadán mutatják be a kiválasztandó műveket 30 perces koncertszerű feldolgozásban, ezt követően dönt a zsűri a nyertes pályaműről.

A díjnyertes pályaművet 2026 tavaszán mutatják be Madách Színház Stúdiószínpadán.

A beérkező pályaműveket szakmai bizottság bírálja el, melynek tagjai Balatoni Monika dramaturg-rendező, Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, Müller Péter író, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója és Tihanyi Ákos koreográfus.

A pályázaton egy pályázó egy művel vehet részt, és csak olyannal, amelyet még nem mutattak be nyilvánosan. Hozzátették, hogy a Madách Színház által meghirdetett korábbi pályázatokra már benyújtott musicalekkel sem lehet újra pályázni.

Részlet az A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei című előadásból

Fotó: Madách Színház

További információ a Madách Színház honlapján található.

Kiemelt kép: részlet a Lúdas Matyi című előadásból
Fotó: Madách Színház