Tapasztalt és fiatal zenészek adnak közös, a jazz műfajának sokszínűségét és gazdagságát bemutató koncertet a Budapest Music Center (BMC) nagytermében, október 26-án A magyar jazz generációi címmel.
A Szakcsi Jazz Egyesület által szervezett koncert a jazz hagyományaiba és a műfaj jövőjébe is betekintést nyújt.
– A jazz olyan műfaj, amelyet minél több közös játékkal lehet jól elsajátítani, ezért a fiatal jazzművészek számára a koncertezés elengedhetetlen a fejlődéshez. Édesapám, Szakcsi Lakatos Béla még életében meg szerette volna alapítani az egyesületet, erre azonban sajnos már nem kerülhetett sor. Halála után úgy éreztem, hogy szeretném felvállalni ezt az általa is oly fontosnak tartott feladatot. Az egyesület számos tevékenysége között kiemelt szerepet játszik a fiatalok támogatása. Számomra is az volt a legjobb iskola, amikor fiatalon Lakatos Ablakos Dezsővel és Babos Gyulával játszhattam együtt” – mondta ifj. Szakcsi Lakatos Béla jazzművészt, a Szakcsi Jazz Egyesület elnökét.
Az októberi koncert programját úgy állították össze, hogy minden résztvevőnek lehetősége legyen megmutatni tudását, és a közönség is betekintést nyerhessen a jövő jazzéletébe.
A fellépő fiatalokat a Szakcsi Jazz Egyesület vezetőségi tagjai, Szőke Nikoletta, Balázs Elemér, Zsoldos Béla, Oláh Kálmán, László Attila és az egyesület elnöke ifj. Szakcsi Lakatos Béla ajánlotta; a fiatal tehetségek olyan népszerű jazzelőadók társaságában lépnek színpadra, mint Oláh Kálmán, Torma Rudolf, Balázs Elemér, Szakcsi Lakatos Róbert, Fekete Kovács Kornél, Bacsó Kristóf, Pecek Lakatos Krisztián, ifj. Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre. Mint írták, a fellépőket tehetségük alapján választották ki, a későbbiekben további fiatalok kapnak majd lehetőséget a bemutatkozásra.
A műsor programjában a modern és a klasszikus jazz egyaránt helyet kap majd, a jazzstandardek feldolgozásai mellett pedig saját kompozíciókat is hallhat a közönség.
A koncerttel kapcsolatban további információ a Budapest Music Center honlapján található.
Fotó: Budapest Music Center