
Közös koncerten érkezik márciusban Tarja Turunen és Marko Hietala
Több mint 18 évvel az utolsó közös szereplés után állt újra együtt színpadra a klasszikus Nightwish albumok két énekese, Tarja Turunen és Marko Hietala. Az elmúlt években mindketten sikerrel építették szólókarrierjüket, és a Living The Dream Together turné keretében most saját és néhány régi közös dalukat is előadják. Budapestre március 13-án érkeznek, a Barba Negrában az Aaetheria bemutatkozása után lépnek fel.
Tarja Turunen és Marko Hietala egyike a heavy metal emlékezetes énekes-párosainak
A Nightwish két klasszikusán, a 2002-es Century Child a 2004-es Once albumokon hallhatók együtt, és minden rajongó ismeri a hangjukat a Dead To The World, a Phantom Of The Opera vagy éppen az I Wish I Had An Angel slágerek révén.
Tarja immár több évtizedes szólókarriert tudhat maga mögött
Ezt az is jól szemlélteti, hogy nemrég első saját válogatáslemezét is kiadta, Best Of Tarja – Living The Dream címmel. Számos alkalommal járt Budapesten is, utoljára tavaly karácsonykor láthattuk a MOMkult színpadán.
Marko 2019-ben indította el önálló karrierjét
Már az első nagylemezén megmutatta azt, hogy saját dalai mennyire széles zenei skálát járnak be, a folk és progresszív rocktól a heavy metalig. Aktuális lemeze a tavaly őszi Roses From The Deep, ami a Nuclear Blastnál jelent meg. Ennek egyik kiemelkedő dala a Rebel Of The North, amely egy dinamikus, erőteljes rock nóta. Marko elmondása szerint az a fő üzenete, hogy
az embernek mindig törekednie kell a megújulásra és a fejlődésre, nem szabad hagynunk, hogy az életünk unalmassá váljon.
Ezen a lemezen jelent meg amúgy Marko és Tarja első közös dala 2005 óta, Left On Mars címmel.
A nagysikerű közös fellépések 2024-ben indultak
Március 13-án lesz a budapesti alkalom. Az előzenekart követően először Marko és csapata adja elő saját dalait, és ezután következik Tarja és zenekara, kiegészülve Markóval egy-egy emlékezetes duett, vagy éppen Nightwish-klasszikus erejéig.
Az este nyitózenekara az Aaetheria
A formáció erőteljes énektémáival, valamint súlyos és futurisztikus gitárhangzásával egyedi hangulatot teremt. A 2023-ban indult csapat zenéjére a 30 Seconds to Mars, a Within Temptation és az Amaranthe is hatással volt. Fallen című klipjük itt látható.
Fotók: Concerto Music