Már egy ideje tart a vita a stream jogdíjak felosztási módszereiről, idén pedig a majorök – előbb a Universal, majd a Warner – is bejelentették, hogy elégedetlenek a jelenlegi rendszerrel.
Ebben a nagyon fontos vitában próbál tájékozódási pontokat nyújtani a német független zenészeket képviselő PRO MUSIK a Payment Option Transparency nevű oldallal. Azt ígérik, hogy több alternatív modell hatásait is megvizsgálják, elsőként a legtöbbet emlegetett felhasználó-központú felosztás került sorra. Mint arról már többször írtunk, ebben a rendszerben nem az összbevételből részesülnének a jogtulajdonosok az összesített hallgatási arányoknak megfelelően (pro-rata modell), hanem az egyes felhasználók által befizetett előfizetési díjak 70%-át az adott felhasználó által hallgatott zenék jogtulajdonosai között osztanák fel . A Soundcloud Fan-Powered Royalties programjában egészen pontosan a hallgatási idők alapján történik a felosztás (tehát nem a meghallgatott dalok darabszáma után).