Artúr Rambó: egy évnyi házibuli a Veskó című dal klipjében

A Túl mélyebb, súlyosabb felhangja után a Veskó jóval könnyedebb, vidámabb hangulatot hoz: egy egykori Wesselényi utcai lakás világát idézi meg, amely legendás buliközpontként üzemelt. 

Kétszáz házibuli egy éve alatt? Inspiráló közeg volt

– Egy év alatt nagyjából kétszáz házibuli volt. A fél város tudta a kapukódomat, és egy idő után már nem is kellett hívni senkit. Jöttek maguktól. Imádtam. De annak is örülök, hogy a csúcson abbahagytuk. Annak meg pláne, hogy túléltük – mesélte Agócs Márton a Wesselényi utcai lakásról.

 A Veskó megszületése is hasonlóan spontán volt, mint maga a korszak, amit megidéz: egy születésnapi hétvégén, Pécsen pattant ki belőlük az ötlet. 

– A Veskó refrénje volt az egyik vázlat, és ez annyira megtetszett Bakának – leginkább azért, mert vidám –, hogy reggelre dal lett belőle. A szöveg, a zene, a szerkezet pár óra alatt kigurult. Tényleg igazi ajándék – fogalmazott a zenész.

A dal refrénjének kulcsa egyszerű, de őszinte

– Szeretlek! Mármint ennyit jelent a refrén. A kísérlet lényege az volt, hogy le lehet-e írni ezt a mondatot nem, vagy legalább kevésbé közhelyesen egy dalszövegben. Remélem, sikerült! – fűzte hozzá Agócs Márton.

A dalt itt tudod meghallgatni.

A Veskó klipje a Dugattyúsban forgott egy éjszakán és egy délelőttön át

Stílszerűen ott, ahol a zenekarhoz és a dalhoz méltó módon csak egyetlen koncepció uralkodhatott: buli, bulizás. A dal és a klip a zenekar hamarosan megjelenő nagylemezének újabb előfutára, amelyet december 6-án az Akvárium Klubban mutat be élőben az Artúr Rambo.

Fotók: Artúr Rambó