Bach zenéje szól majd a budapesti piacon a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében

Új arculattal és izgalmas programok sorával várja látogatóit egész évben a Fény Utcai Piac. Buda legkedveltebb piacán a hétvégi események közt  – mások mellett – gasztronómiai események, zenei előadások, design vásár teszi teljessé a programot, de lesz bringa- és pecabörze is – kinek, mihez van kedve.

Ambiciózus tervekkel, a hagyományos „piac” kereteiből kilépő, gasztronómiai, kulturális és egyéb más, közkedvelt programokkal tervezi az évet Budapest egyik legnépszerűbb, ikonikus piaca. 

A Fény Utcai Piac határozott célja, hogy a sokszínű árukínálata mellett ne csak a bevásárlás megkerülhetetlen centruma legyen, de új értelmet is adjon az ilyen jellegű közösségi tér “intézményének”. Ehhez igazodik a piac új arculata, melynek elemei a gondosan elkészített kézműves-, illetve házias termékeiből ihletődnek; az egyszerű, illusztrált gyümölcsök és zöldségek szabálytalan rendszere a piac és a közösség sokszínű és változatos egységére utal.

Már korábban is volt arra példa, hogy a “Zenélő piac” kezdeményezés keretében a kihelyezett közösségi zongorán spontán minikoncertek szórakoztatták az arra járókat. De a meglepetés akkor volt a legnagyobb, amikor a kerület díszpolgárként is tisztelt Presser Gábor ült a hangszer mellé, hogy megörvendeztesse játékával a nagyérdeműt illetve a Korda-Balázs páros is nagy sikerrel lépett fel a piacon.

A zenei programok továbbra is terítéken lesznek. Március 18-án például a piac is teret ad a Bach Mindenkinek Fesztiválnak. A fellépők között pedig Kossuth- és Liszt-díjas művészek és zeneiskolai növendékek lesznek, akik a klasszikus zenét minél szélesebb körbe szeretnék eljuttatni.

Teljesen más tematikával, de a tavaszt várva, március 19-én Budai Bringa és Horgász Börze költözik a Fény utcába. 

Főként kerékpár- és horgász-felszerelések adás-vétel-cseréje zajlik majd, de bemutatkoznak szakavatott botépítők, kézműves műcsalikészítők, műlégy kötők, bojlikészítők és úszófaragók is.

A kortárs kézművességre nyitott közönséget pedig egyedi tervezői termékekkel és azok alkotóival várja majd a megújult piac. A Maker’s Market március 26-án indul – és tér vissza havonta – a Fény utcai piacra. Áprilisban pedig természetesen a Húsvét, a kalács és a sonka kapja majd a főszerepet otthoni kalácssütő versennyel, de lesz Pici Piac is baba-mama-gyerek designer vásárral, 

kapcsolódik majd program a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz, különleges design vásárt hoz majd az Anyák napja

az apukák pedig a nyár folyamán itt szurkolhatnak kedvenc csapataiknak az Európa Liga illetve a BL döntő meccseken izgulva.

Fotó: Fény utcai piac hivatalos