Egerben búcsúzik a nyár
Nincs talán hangulatosabb hely a nyár méltó lezárására, mint egyik legszebb észak-magyarországi városunk, a nem csak borairól, de vivid kulturális életéről is híres Eger. A felejthetetlen történelmi emlékek, hős harcok, és megannyi legenda színhelyén kel most életre egy ugyancsak hazai büszkeség, vagyis a több mint száz éve utánozhatatlanul sikeres operett egyik legszebb története.
Csárdáskirálynő-dalszövegek itt.
A műfaj rajongói szeptember 14-én örülhetnek, hiszen ezen a szombat estén látványos díszletben elevenedik meg a rendkívüli karrierjét csodagyerekként kezdő, később pedig nemzetközi hírű zeneszerzőnkké avanzsált Kálmán Imre méltán legnépszerűbb műve, a Csárdáskirálynő.
A jövőre már ősbemutatójának 110 éves évfordulóját ünneplő darab fülbemászó, örök klasszikus dalai, többek között A lyányok, a lyányok, a Te rongyos élet, vagy a Húzzad csak kivilágos virradatig töltik majd meg az ikonikus borospincékkel teli Szépasszonyvölgyet.
A Rátonyi Róbert Színház csaknem 30 művésze, szimfonikus nagyzenekar, és az egykori nagy elődök, Nyári Antal, vagy a hajdani budapesti bemutató sztárja, id. Latabár Árpád nyomdokaiban, olyan hazai operett csillagok közreműködésével, mint Kállay Bori, Faragó András, vagy éppen Virágh József. Éljük át együtt ezt a nem mindennapi zenei időutazást a magával ragadó, történelmi borvidék legszebb táján.
További infó és jegyvásárlás:
Fotó: Szépasszony-völgy