cserihanna velős szólódallal debütál

„De te menekülsz, én meg kergetlek” – cserihanna velős szólódallal debütál

Lágyan bekúszó groove-ok, érdekes szóképek és furfangos fordulatok különös atmoszférájával érkezett a kreatív és színházi munkáiról fantasztikus tehetségként elhíresült dalszerző-előadó, cserihanna debütáló dalában és videóklipjében. 

A „ZSIRÁFHÁT” egy kétségbeesett, dühös nő szerelmi csalódását dolgozza fel kesernyés humorral, igazán formabontó szövegi és vizuális ötlettel megfűszerezve.

Cseri Hanna idén indította útjára cserihanna néven szólóprojektét.  A fiatal fenomén első albuma 2023 tavaszán várható, azonban hallhattuk már bongor „Veréb” című zenéjében is közreműködni, és korábbi formációjával, a CseRihannákkal számos saját felvételt ismerhetett már meg a közönség. Hanna színházi körökben számtalanszor bizonyított, mint rendező, dalszerző, szerzeményei pedig főként a korai felnőttkor mérföldköveinek állít tükröt.

A sokszínű alkotó első önálló kiadványa, a „ZSIRÁFHÁT” egészen egyedi megvilágításba helyezi a kínzó, szerelmi csalódás feszült állapotát:

„A dal egy kétségbeesett, dühös nő szerelmi vergődését, fájdalmát próbálja körüljárni, már az őrület túlsó partjáról, ahol a megszállottság és a tehetetlenség érzése átvette a józanész feletti kontrollt” – összegezte Hanna a kiadvány hátterét, amelyet egy, a ’80-as évek szocializmusát felelevenítő, frappáns videóklippel koronázott meg.

 „A videóklip is ebből a gondolatból született. Két szaki irányítja az elmémet, ezért nem csoda, hogy teljesen irracionális módon cselekszem, és hiába próbálok jó főnök módjára rendet tenni, csak még nagyobb lesz a káosz a fejemben. Vicces, és nagyon fontos része a koncepciónak, amit Fazakas Lőrinccel, a klip rendezőjével találtunk ki, hogy a számban végig egy másik embert szidalmazok, a klipben pedig én magam vagyok az, aki nem tud ember módjára viselkedni.”

Fotó: cserihanna hivatalos