Duett: zene és fényképezés címmel nyílt tablókiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében

Két műfaj találkozását mutatja be a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás, amely kedden nyílt meg Budapesten az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közösen rendezi meg a kiállítást, amelynek másik része a városligeti intézményben látható. A két helyszínen megrendezett tárlatok fényképeit a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményeiből válogatták. 

A Duett című kiállításban a zene és a fényképezés találkozik egymással

A két kifejezési forma egymással párbeszédet folytatva, formabontó módon mutatja be, ahogy a zenei élmények a fényképezés eszközei révén láthatóvá válnak.

A megszólaló zene betölti teret

Családi nappalit, hangversenytermet, rádióstúdiót, tánctermet, vendéglőt vagy akár egy városi teret, a képeken a zene, a zenélés és a hallgatás is képi formában jelenik meg.

Mindkét kiállítás azonos koncepció alapján jött létre

– A kiállítás archív felvételein zenei pillanatok, csend, harctér, polgári otthon és koncertek elevenednek meg. A pillanatfelvételek felidézik azt, hogy mi szólhatott ott és akkor. A néma képek a fantázia segítségével zenei élménnyé válnak – fogalmazott Bősze Ádám zenetörténész.

A kiállításon szereplő képek nem zenei hatást kívánnak kelteni a nézőben, nem a zenéből merítenek inspirációt, hanem a zenével töltött tereket nyitják meg előttünk, mindkét tárlatot különféle tértípusok mentén rendezték el.

Kilenc tértípus mentén mutat be archív felvételeket két hónapon keresztül

A szervezők olyan tereket kerestek, amelyek hangulatait és jelentéseit nagyban befolyásolta, hogy milyen zene szólt bennük és az, hogyan hatott az az ott lévőkre. Ezek a képek lehetőséget adnak arra, hogy kérdéseket tegyünk fel.

Az egyik képen a tizenhat éves Dohnányi Ernő látható édesapjával és más zenészek társaságában, egy másikon Cselényi József operaénekes otthonában a családjával, de Szabados György zongoraművész keze is felfedezhető az egyik archív felvételen zongorázás közben.

– Csellót készítő első világháborús katonák is megjelennek az egyik képen, de a kiállítás felvételei között feltűnik a Zeneakadémia tere is, amelyben „Clemens Krauss vezénylését képzelhetjük el, amint a Bécsi Operaház százfős énekkarát dirigálja a pesti közönség előtt” – mondta a kurátor.

Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója beszédet mond a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás megnyitóján a Múzeumkertben 2025. október 7-én. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közös kiállítása december 7-ig látogatható

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója szerint a képeket nézve megszólalhat bennünk a zene: olyan emlékek jönnek elő a gyerekkorból, a mindennapokból, amitől azt érezheti a néző, hogy a zene jelen van – hangsúlyozta.Kiemelt kép: Duett: zene és fényképezés – Tablókiállítás a Múzeumkertben

A Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás részlete a Múzeumkertben a megnyitó napján, 2025. október 7-én. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közös kiállítása december 7-ig látogatható

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert