Elindult a Music Hungary-díj nevezése

Fotó: Music Hungary Szövetség hivatalos

A Szövetség híreit változtatás nélkül közöljük.

Kedves kollégák,
Ma elindítjuk a nevezést az idei, II. Music Hungary-díjra, amelyhez ismét, és első körben a ti segítségeteket szeretnénk kérni. 

A tavaly elsőként átadott Music Hungary-díj fogadtatása szuper volt, úgy érezzük, sikerül megvalósítani a célunkat, hogy több figyelem irányuljon a zenei szektor minden szegmensére. A tavalyi díjazottakról itt olvashattok

Idén is első körben titeket, a Music Hungary Szövetség tagjait és pártolóit kérünk arra, hogy nevezzétek azokat a szakembereket, művészeket, produkciókat, akiket érdemesnek tartanátok erre a díjra. A nevezés, a kategóriák és a részletek itt találhatóak, és szeptember 3-ig küldhetitek be. 

A díjátadóra Veszprémben, november 8-án kerül majd sor a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase keretében, melynek facebook eseménye már elérhető, az event-et folyamatosan frissítjük majd. Addig is, nyomjatok egy OTT LESZEK-et!


Ha szeretnétek folyamatosan értesülni mindenről, kövessétek a Szövetség facebook oldalát

Nyitókép: Music Hungary Szövetség hivatalos