A Splendid Isolation már a második bemutatott dal Zalai Richard januárban érkező új EP-jéről, egyúttal annak záródarabja.
A könnyedebb, vidámabb hangvételű szerzemény ezúttal is a közönség előtt született és az akkor megélt, szabad, közös alkotás örömét adja vissza.
A novemberben megjelent Back to Basics-hez hasonlóan ez a szerzemény is a La Boum fesztiválon született, Zalai Richard Oláh Anna művésszel közös fellépésén, ahol ameddig Richard zenélt, Anna vászonra vitte az így gerjesztett érzelmeket:
„A cím arra a csodálatos 1 órára utal, amit együtt töltöttünk a színpadon. Részben elszigetelve a közönségtől magunkban. Gondolati síkon az előző EP-m, a Travel The Unknown folytatásának is lehet tekinteni, amely a Dunán lett rögzítve.
Ott egyedül voltam elzárva a külső világtól egy hajón, itt pedig már ketten. A dalban egy repetitív zongora téma bontakozik ki és alakul át lassan és hívja be maga mellé a dobgép és szintetizátor hangjait. Végül pedig egy fokozás után újra kiüresedik a hangspektrum és a zongora zárja le hangulatát mind a dalnak, mind az EP-nek is.”
Zalai Richard remekül alakítja az aktuális érzelmeit, vibrálásait hangokká és ütemekké, downtempo, ambient és modern klasszikus alapokra építő dallamai belső utazásra invitálják a közönséget.
A Deeper in The Sea c. kislemez január 6-án érkezik. A Splendid Isolation – a már megjelent Back to Basics-hez hasonlóan – elérhető az összes zenei streaming felületen.
Fotók: Zalai Richárd hivatalos