Erik Sumo: megjelent a Words Volume One lemez

 Három év után új lemezt jelentet meg az Erik Sumo (immáron Band nélkül), Tövisházi Ambrus zeneszerző-producer zenekara. A Words című album a diszkó és a tánc bűvöletében született, mérete miatt pedig két részben jelenik meg: a Volume One szeptember 30-án, a Volume Two novemberben érkezik. A lemezbemutató koncertet szilveszter estéjén tartják az A38 Hajón.

Eric Sumo dalszövegek itt.

Tövisházi Ambrus a meditatív hangulatú, 2019-es Mount Fuji után, a járvány első évében kezdett számokat írni a most megjelenő anyagra. A Words 

három örök szenvedélye, a klasszikus diszkózene, a dalokban megszólaló szöveges részek és az ismeretlen nyelvek iránti rajongás jegyében készült.

A most megjelenő első részben az angol mellett szuahéli és olasz nyelvű dalok is helyet kaptak. Az állandó szerző- és előadótársak (Kiss Erzsi, Kutzora Edina, Mészáros Ádám, Drapos Gergely, Gáspár Gergely és Pápai István) mellett a Words Volume One-on olasz, amerikai és indiai színészek is szerepelnek. A lemezen vendégeskedik még gitáron a zenekar jó barátja, Kovács Geri, valamint a brit dalszerző-énekes Jason Craig, aki az album címadó dalának társszerzője is. 

A beharangozó kislemezként már megjelent Limpopo a kiváló kenyai dalszerző-énekes J Nana soraival indul. 

Az afrikai vendégzenész a lemez utolsó dalában is énekel egy szuahélire fordított magyar népdalt.

Az All Hungarians Are From Africa című szám alapja egy mese arról, hogyan jártak pórul a magyarok, miután megérkeztek Afrikából a Kárpát-medencébe. Az alkotói válságot vidámságba fordító olasz nyelvű Pillola, a politikusok mesterségét kommentáló On The Farm, a párkapcsolatok dinamikáját feldolgozó Doyouwanna, a szavak erejéről szóló Words mellett a legújabb Erik Sumo-lemez még a klímaválsággal is foglalkozik: a zombis / sci-fis, hetvenes évek végi diszkóhangzást megidéző Hot egy pontján mutáns állatok bújnak elő a föld alól. 

A folytatás, tehát a Words Volume Two november közepén érkezik

Még több diszkóval és még nagyobb nyelvi diverzitással: a második részben angol, francia, finn, portugál és német nyelvű dalok is megszólalnak majd. A lemezbemutató és karrierösszegző Erik Sumo-koncert szilveszter estéjén lesz az A38 hajón azoknak, akik a Disco in My Head, a Friday I’ll Be Dead, a My Rocky Mountain, vagy a Liza, a rókatündér és persze a Words dalaira táncolva búcsúztatnák az óévet. 

A Words Volume One már minden online platformon meghallgatható.

Lemezbemutató koncert-részletek.

Fotók: Eric Sumo hivatalos