A szokásosnál is líraibb oldalukat mutatják meg az új dalban, amelynek születéséről a zenekar énekese, Fekete Giorgio mesélt:
„Az akkordmenetet meg a dallamot még múlt télen írtam. Emlékszem rohadt hideg volt, esett is, nekem meg semmi kedvem sem volt elindulni otthonról, ezért kabátban és cipőben még gitározgattam egy fél órát. Jól el is késtem. Szöveget akkor még nem tudtam hozzá tenni, ezért a hangjegyzet mentésénél random kitaláltam azt, hogy ‘körforgalom’, így később ezen a vonalon kezdtem el sorokat írni. Mondjuk azt nem feltétlen gondoltam volna, hogy a négynyolcvanas benzinkutas sor az szinte egy év távlatából is tartja magát.”
A rövid autózós videót Komróczki Dia, az együttes állandó fotósa és VHS-operatőre készítette az ötven közül az egyik, balatoni utazás alkalmával.
„Az eredeti koncepció az volt, hogy a nyári koncertjeinken készült felvételekből készítünk egy turnézáró videóklipet, viszont annyira jól passzolt ez a pár perc országúti autózás a dal hangulatához, hogy végül nem variáltunk semennyit, úgy hagytuk a felvételt, ahogy volt” – meséli Héra Barnabás, a zenekar dobosa.
„A rengeteg nyersanyagot persze nem égetjük el, tartogatunk izgalmakat a jövőnek is; a melankólia mellett természetesen a humor az első” – tette hozzá.
A zenekar legközelebb pénteken (10.14.) ad teltházas koncertet az Akvárium klubban, majd pedig Miskolcon lépnek fel a Rocktober fesztiválon (10.15.), de utána rövid időre visszavesznek a fékezhetetlen koncertezés tempójából, hogy egy kicsit elvonulhassanak a próbatermükbe összerakni a legújabb anyagukat.
Fotók: Carson Coma hivatalos