Ezen a hétvégén mulat a Plázs

Augusztus 20-a után sem áll meg az élet a Plázson. A Balaton még mindig csobbanásra hívogat, a naplemente után pedig ismét beindul az élet: pénteken a Holi Beach Balaton ezerszínű fellépőivel mozgatja meg a közönséget, szombaton pedig egy igazi táncos mulatság veszi majd kezdetét, a Mulat a Plázson ugyanis a mulatós műfaj legnagyobbjai lépnek színpadra, mint Nótár Mary, Jolly és Bódi Guszti.

Persze, Siófok buliközpontjában már csütörtökön beindul az élet, hiszen ezúttal is DR BRS vár mindenkit az ingyenes szerelemcsütörtökkel. Másnap két év folyamatos telt ház után ismét a Holi csodás színeitől pompázik majd Siófok. A Holi Beach Balaton augusztus 23-án olyan fellépőkkel készül, mint Bruno x Spacc, KKevin, L.L. Junior, Adam Ajkay, Barta, Bréda Bia, Brook, Chrstphr, Crotter, Gabriel Dancer, Hory, Jauri, JOERJUNIOR, Kollár, Koósz Milán, Nikita, Pumped Gabo, Purebeat, R92, Regán Lili, Szecsei, TITS GANG, Willcox és a WIM Boyz. A zene mellett pedig színesre festik az arcokat is, a szervezők ugyanis több száz kiló Holi porral kedveskednek a fesztiválozóknak.

Szombaton a mulatós zene sztárjaitól lesz hangos a Plázs. A Balaton partján húzza majd a nótát nekünk Nótár Mary, Jolly és Bódi Guszti is, megmutatva milyen, amikor együtt mulat egész Siófok. Vasárnap a levezetésről ezúttal is a Corona Sunsets gondoskodik, a bulisorozat pedig ezzel az alkalommal búcsúzik a szezontól, így ez az utolsó lehetőség idén, hogy a Zenebona Records dj organic, deep, progressive és afro house zenéire ringatózzunk a Balaton partján. A Plázs azonban még nyár végéig színes programokkal várja a felhőtlen kikapcsolódásra vágyókat, így nem csak ezen a hétvégén, de még a következőkön is irány a Plázs, a Balaton tengerpartja.

Fotók: Plázs