Gyerekeknek ingyenes lesz a Lupa

Miközben a strandfürdők egyre drágábbak, a Lupa Beach idei legnagyobb dobása, hogy 12 év alatt ingyen mehetnek strandolni a gyerkőcök és továbbra is ifjúsági kedvezmény jár a 12-18 éves korosztálynak Budapest tengerpartján. Május 28-án – megújuló szolgáltatásokkal – nyit a Lupa, amikor egy ingyenes Gyereknap indítja be a családi strandszezont.

„A jelentősen dráguló költségek miatt mi sem tudjuk megúszni áremelés nélkül, azonban ennek átlagos mértéke még az inflációt sem éri majd el, viszont a családosoknak, akiket az árak növekedése a legjobban érint, még ebben a nehéz helyzetben is szeretnénk egy komolyabb kedvezményt adni” – mondta Gerendai Károly, a Lupa megálmodója. „Eszerint az idei szezonban a 12 év alattiaknak ingyenes lesz a Lupa, egy felnőtt mellett akár három gyerkőccel érkezve. Olcsóbb, „ifjúsági jegyet” válthatnak a 12-18 év közötti fiatalok és kedvezményes áron jöhetnek strandolni a 60+-osok valamint féláron a szomszédaink, azaz Budakalász és Szentendre helyi lakcímkártyával bíró lakói. Aki pedig a munka után vágyik egy kikapcsoló csobbanásra, az 16 órától már 30%-os engedménnyel válthat „sunset” jegyet” – tette hozzá Gerendai.

A Lupa egy ingyenesen látogatható Gyereknappal indítja a szezont. Május 28-án programok hosszú sora várja a családokat, ahol az apróbb és nagyobb gyermekek is megtalálják a számukra kedves időtöltést. Lesz majd Ninja warrior akadálypálya, lézerharc és kincskeresés, íjászat és célbalövés. Ha már az időjárás is kedvez, a vízen – egyebek mellett – kipróbálhatják a fiatalok a vízi kalandparkot, a vitorlázást és SUP-olást, és suhanhatnak az Óriásbanánon, de aki a parton maradna, annak ott a homokvárépítő verseny vagy akár zöldségfaragás és persze megannyi sport: a strandröplabda, a strandkézilabda, a tollas és a petanque – hogy csak néhányat említsünk.

A Lupán évek óta nagy sikerrel működik Közép-Európa legnagyobb wakeboard komplexuma, idén azonban lesznek újabb, izgalmas vízi szolgáltatások is. A Quadro Watersport jóvoltából például az egyik leglátványosabb attrakció a Flyboard. Ez egy deszkaszerű carbon építmény, melyen állva a vendéget akár 4-6 méter magasra repíti a vízsugár. Hasonló elven működik majd a Jetpack, mely egyfajta „hátizsák”, ami a levegőbe emeli a vállalkozó kedvű látogatókat. Mindezeken túl lesz vízen suhanó Óriásbanán, melyen egyszerre 6 fő ülhet és a gyerekeknek is kiváló szórakozást jelent. Ugyanígy a Slider, amire maximum 4 fő hasalhat, élvezve a kanyarokban a sebes pattogást a vízen. A Sliderhez hasonlít a Crazy Ufo, ezen azonban ülve élvezhetik az élményt a vendégek. Ehhez hasonló a Fánk is, egy egyszemélyes, fánk alakú matrac, hasítva a vizet utasával. Emellett választhatók továbbra is a hagyományos és extrém vízi sportágak a különböző evezősöktől a vitorlázásig, a SUP-tól surf-ig. Továbbra is a gyerekek nagy kedvence a vízi kalandpark, a nagyobbaknak pedig a Slip and Fly óriáscsúszda is újra elérhető.

Látványosan új helyszínen mutatkozik a Lupán, a belvárosban és a hazai fesztiválokon már bizonyított, Osváth Zsolt nevével ismertté vált Unikorn bisztró, a köré kialakított, pink Unikorn Beach-csel. A színes környezetben tehát megjelennek az különleges, színes hamburgerek, shake-ek, vegán és mentes választékok, egy egyedi beach-hangulattal körítve.

A látogatókat továbbra is mediterrán hangulat, pálmafás, homokos part és kristálytiszta víz várja. „A tavalyi év végletes időjárása sajnos kedvezett a hínár elburjánzásának, idén azonban, a szezonnyitás előtt sikerült a hínárhelyzetet megnyugtatóan megoldani, így tehát továbbra is csalogató lesz a Lupa egyik „névjegyévé” vált türkizkék víz, aminek minőségét folyamatosan ellenőriztetjük” – mondta Gerendai.

A Vidámpart a gyermekes szülők és a szülős gyermekek strandközpontja, egy megnagyobbított térrel és sekély vizű partszakasszal, ahol az apróságokat megannyi játék és móka is várja, így például vízidodzsem, trambulin és ugrálóvár. Lesznek kézműves foglalkozások, valamint gyermekmegőrző, így a szülők is „megszökhetnek” igény szerint egy-egy csobbanásra. És persze sorjáznak majd a homokos parton a beachsportok a szuper strandfoci-, strandröplabda-, strandkézi pályákkal. Idén is táborok sora hívja a fiatalokat: strand, vizes- és TEQ sportok, foci, röplabda, kézilabda, kajak, egyszóval minden. Bővülnek a gasztronómiai szolgáltatások is, a Lupa Beach gasztrosétányán egyszerre megtalálhatóak a tipikus strand ételek és a különlegesebb fogások, de a koktéloktól, a bubble teán át, a rozé fröccsig is sok minden.

Zöld füves parttal és még kedvezményesebb belépő árakkal csábítja a Lupa-tóhoz a látogatókat az Öböl strand, amit a Duna felőli oldalon futó EuroVelo kerékpárútról biciklivel is meg lehet közelíteni, sőt az Öbölben a bringáknak lesz árnyékolt kerékpártároló, valamint szervízpont is. Továbbra is ingázik a nyitvatartási napokon a belváros és a Lupa között a Lupa busz, a HÉV-vel érkezőket pedig elektromos kocsik viszik a Budakalász megállótól a strand bejáratáig.

A weboldalon – www.lupabeach.com – az aktuális hőmérsékletről, vízhőfokról, szélerősségről, aktuális programokról és természetesen az érvényben levő nyitvatartásról is érdeklődhetnek a látogatók.

Fotó: Lupa hivatalos