
Kemény Zsófi a szeptemberi Zene x Szöveg estünkön egy olyan zenekart fog fogadni, akik 2019-ben váltak országosan ismertté A Dalban való szereplésükkel, azonban ekkor már 7 éve járták az országot. Az őszbe velük hozzuk el nektek először a Művirágok karneválját!
De hogy kik is ők?
Hát a Fatal Error zenekar! A banda 2011-es fennállása óta maga mögött tudhat 4 nagylemezt, és számtalan fellépést az ország minden pontján. Legfőképpen saját számaikat játsszák, de feldolgoztak már többek között LGT dalt is. Szóval gyertek Halandók, lépjetek ki a Kisszobából a Nagyvilágba, aztán pedig lépjetek be az A38 gyomrába, ahol Kemény Zsófi beszélget majd a srácokkal zene- és szövegírási metódusaikról.
A nemrég duplalemezt megjelentető zenekar az est végén teljes felállásban érkezik hozzánk, hogy megmutassa gyakorlatban is a közönségnek azt, amiről előtte elméletben beszélgetünk. Garantáljuk, hogy nem lesz végzetes hiba, ha eljössz!
Tarts velünk!
Kapunyitás: 19:00
Program: 20:00 – 21:30
Az ülőhelyek száma limitált, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Fotó: Hajógyár