Independent Label Fair: nemzetközi szinten is áttörést hozhat a független hazai kiadók találkozója

A tavalyi sikerek után idén ismét megrendezik – a Hangfoglaló Program szponzorálásával – a független kiadók szakmai vásárát, valamint a programsorozathoz kapcsolódó konferenciát. Az Independent Label Fair az elmúlt évek egyik legfontosabb könnyűzenei kezdeményezése, ahol a kiadók találkozhatnak egymással és a közönséggel. De ez még nem minden! Az idei esemény nemzetközi szinten is komoly lehetőségeket nyithat meg a szegmens szereplői előtt.

„Arra törekszünk, hogy a független színtér szereplői kilépjenek az online térből, megismerjék egymás portfólióját és találkozzanak a közönséggel. Fontos, hogy az ILF Budapest nem egy hagyományos értelemben vett lemezbörze, ahova egyéni árusok is kitelepülhetnek, ilyenből szerencsére már több is van Budapesten. Ide kizárólag lemezkiadók jönnek” – fogalmazták meg a rendezvény alapkoncepcióját a szervezők, a Budabeats Records vezetői.

A tavaly elindított Independent Label Fair azért jött létre, hogy összefogja a hazai és a regionális független kiadókat. A szervezők elmondása szerint az első találkozó felülmúlta a várakozásokat: az eseményen több mint 50 hazai kiadó képviseltette magát.

A rendezvény célja emellett az, hogy lehetőséget adjon a közönségnek az új kiadók, zenék és kiadványok felfedezésére és arra, hogy azokat minden esetben első kézből, közvetlenül az adott kiadót támogatva vásárolják meg. Az esemény szervezői emellett arra törekszenek, hogy  olyan fórumot biztosítsanak a független kiadók számára, ahol a szereplők jobban megismerhetik egymást, zenei profiltól függetlenül tapasztalatokat cserélhetnek. Részben ezért is döntöttek úgy, hogy idén már konferenciaprogram is megelőzi a vásárt.

A szakmai eszmecsere egyik legfontosabb eleme, hogy a Hangfoglaló Program és a HOTS jóvoltából a júliusi látogatását követően visszatér Budapestre Didier Gosset, az IMPALA elnökségi tagja. Az IMPALA az európai független kiadók szövetsége, aminek a tervek szerint jövőre Magyarország is a tagja lesz, ami nemzetközi szinten is új lehetőségeket nyitna meg a hazai független lemezkiadók előtt.

A magyar szervezet megalakulása folyamatban van, jelenleg az ILF stábja mellett Soltész Péter (AM:PM Records) és Jeges Zsolt (Mamazone) vállalták az előkészítést. A szeptember 8-i vásár és konferencia így egyszerre lesz tagtoborzó, ahol azt is bejelentik, hogy Magyarország végre csatlakozik Európa legfontosabb független kiadói hálózatához. Ez azért is komoly lehetőség a hazai piac szereplőinek, mert az IMPALA exkluzív partnere a világ független (indie) kiadóit összefogó WIN-nek, ezzel pedig már egy következő – globális – szint is elérhető távolságba kerül.