Koncertekkel ünneplik fennállásuk 70 éves jubileumát a Szent István Filharmonikusok, szombaton a Zeneakadémián lépnek fel.
Az első jubileumi hangversenynek Horváth Gábor, Ménesi Gergely és Záborszky Kálmán vezényletével szombaton a Zeneakadémia ad otthont. Az Erkel, Mosonyi, Liszt és Bartók műveiből álló első rész után Kodály Zoltán Budavári Te Deum című műve hangzik el Váradi Zita, Megyesi Schwartz Lúcia, Szappanos Tibor, Kovács István és a Szent István Király Oratóriumkórus előadásában.
A második jubileumi koncerten, október 13-án a Budapest Kongresszusi Központban a zenekar mellett kisebb-nagyobb produkciókban mutatkozik be a Szent István Zenei Műhely tízennégy együttese. A műsorfolyamban több száz énekes és hangszeres muzsikus lép a pódiumra.
A Szent István Filharmonikusok 70 éves jubileumi hangversenyei megidézik Záborszky József zenepedagógus szellemét, aki 1954. szeptemberében, az akkori nevén I. István Gimnázium 16 amatőr diákjából alapította meg az együttest, amely mára jellegzetes arculattal bíró, egyedülálló nemzeti értéket képviselő, állami fenntartású zenekarrá vált.
Záborszky József örökségét Záborszky Kálmán, a Szent István Filharmonikusok ügyvezetője, a Szakgimnázium korábbi igazgatója, valamint a Szakgimnázium és Művészeti Iskola jelenlegi igazgatója, Makovecz Pál viszik tovább.
“Az ünnepi hangulat a teljes szezont áthatja. Népszerű bérletes előadásainkon túl – a Müpában, a Vigadóban és a Zeneakadémián -, folytatjuk tavaly debütáló kamarazenei sorozatunkat az Óbudai Társaskörben, ahol ismert színművészek közreműködésével nyerhetünk betekintést a klasszikus zenei kulisszák mögé” – mondta Záborszky Kálmán, a Szent István Filharmonikusok ügyvezető igazgatója, művészeti vezetője és vezető karmestere.
A 2024/25-ös jubileumi évad bérletei már megvásárolhatók
A Stephanus bérlet első koncertjén Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma szólal meg október 27-én a Müpában. Közreműködik Váradi Zita, Schöck Atala, Szappanos Tibor, Fátrai János, Szalai Ágnes, Kovács István, a Nemzeti Énekkar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara Somos Csaba vezényletével.
A Téli bérlet november 10-i koncertjén Horváth Gábor vezényletével Goldmark, Glazunov és Mendelssohn művei szólalnak meg a Pesti Vigadóba Koppándi Jenő hegedűvész közreműködésével.
A Gaudeamus I. november 17-i hangversenyén Mozart Esz-dúr Sinfonia concertante és Csajkovszkij V. (e-moll) szimfóniája hangzik el a Zeneakadémián. Vezényel és hegedűn közreműködik Baráti Kristóf, közreműködik Szűcs Máté brácsaművész.
Fotók: Szent István Filharmonikusok