A Művészetek Völgye Fesztivál a Kreatív Európa ’PRODUCTION³ projekt’ névre keresztelt pályázatára művészek és művészeti csoportok jelentkezését várja olyan új alkotásokkal, amelyek létrehozásának és megvalósításának középpontjában a közönség áll.
A kiválasztott produkció részese lehet egy három ország bevonásával zajló projektnek, megismerheti más országok közönségét és a Művészetek Völgye mellett a szerb ArtLink fesztiválon is fellépést nyerhet.
Jelentkezni január végéig lehet.
A P³ az Európai Unió Kreatív Európa programja által társfinanszírozott, a Művészetek Völgye Fesztivál által vezetett, a portugál Artemrede kulturális együttműködési projekt, a szerb ArtLink fesztivál és a HÉTFA Kutatóintézet partnerségével megvalósuló, 2023 októbere és 2025 decembere között kidolgozandó kis léptékű európai együttműködési projektje.
Célja, hogy a változó közönségmagatartásra és elvárásokra reagálva újraértelmezze a kreatív értéklánc szereplői közötti kapcsolatokat annak érdekében, hogy innovációt indítson el a közönségfejlesztés területén, és új, hatékonyabb együttműködési modelleket alkosson.
A P³ elnevezés a projekt három célcsoportjából – alkotók, társproducerek, szervezők és közönség – ered. A projekt céljait a közönségközpontú produkciók különböző kontextusokban történő kikísérletezésével, valamint az országok közötti tudásátadás erősítésével érik el. A projekt tevékenységeit kutatás és értékelés támogatja majd, amely hosszútávon hoz eredményeket. A kiválasztott produkciók pedig az országok közti kollaborációnak köszönhetően tágabb képet, új perspektívákat kaphat nemcsak a hazai közönség, de a többi európai ország kapcsán is.
A Művészetek Völgye olyan új előadóművészeti alkotásokat keres, amelyek létrehozásának és megvalósításának középpontjában a közönség áll. Olyan művészek, kollektívák vagy vállalkozások jelentkezését várja, akik hajlandóak a fejlődésre, a tapasztalatcserére és az együttműködés innovatív modelljeinek vizsgálatára, kikísérletezésére, amely a három résztvevő ország között zajlik.
A pályázatra való jelentkezéskor a pályázók művészeti javaslatot nyújtanak be és vállalják, hogy részt vesznek egy társalkotási laborban, valamint együttműködnek a P3 kutatási aspektusában – beleértve a vitafórumot, és szükség esetén folyamatos tájékoztatást nyújtanak az alkotói folyamatról. A jelentkezőket a kortárs előadóművészet (színház, tánc és hibrid formák), valamint a zene területéről is (klasszikus zene, jazz, világzene vagy kortárs zene) is várják egyéni művészektől vagy legfeljebb háromfős csoportoktól. A pályázat során elsőbbséget élveznek a pályakezdő – de 18 év feletti -, legalább hároméves releváns művészeti tevékenységgel rendelkező művészek.
Jelentkezni január 31. 19 óráig lehet ezen a linken keresztül. További információ elérhető a www.muveszetekvolgye.hu oldalon.
Fotók: Művészetek Völgye