“A gyógyír a felejtésben és az elengedésben rejlik, nem a miértekben!”
Lugosi Dani, a Polytrip frontembere és az Aurevoir. zenekar énekese, Agócs Márton meghúzta a váratlant, és közös klippel érkeztek.
Mindkét előadónak mindig volt a célja, hogy ne csak szórakoztató legyen a zene, hanem a tartalom is jelentéssel bírjon, saját élmények inspirálták a közös szerzeményt is.
A “Nem kell” egy olyan – Dani szavait idézve – élményfelhőről szól, amit mindketten átéltek már, ki-ki a maga módján.
“Egy rossz döntés, vagy egy rossz élmény befolyásol rengeteg utána következő élményt és a bánat utcáján haladva az ember emészti magát a sok kérdéssel. Mi lett volna ha, miért tettem ezt?”
– fogalmazta meg Lugosi Dani azt, hogy a friss track erről a bizonyos hosszú útról szól, és arról, hogy végülis van, hogy a legjobb megoldás az, hogy el kell engedni a megoldást –
“A gyógyír a felejtésben és az elengedésben rejlik, nem a miértekben!“
A DAL SZÖVEGE ITT.
Nem ez az első alkalom, hogy Marci és Dani együtt zenéltek, korábban az Aurevoir. kapcsán is dolgoztak együtt, Dani pedig hamar rájött, hogy kollégája igazából rejtőzködő lázadó.
“Marci elég bohém figura, mikor együtt énekeltünk jameken, hamar kiderült, hogy mindketten szeretjük a vadulást, a lazaságot és eléggé hasonlóak vagyunk sok mindenben. Marci punk egyébként szerintem, minden más csak álca.”
Lugosi Daniról köztudott, hogy maga készíti a dalait, és ő maga is rögzíti illetve keveri is azokat, a “Nem kell” című szám is teljesen self-made: a szöveget és a zenét is együtt szerezte a két előadó, illetve saját maguk rögzítették, ahogy Dani leírta: “önfelvett, öncsinált, önmindenelt.”
A trackhez készült klipet Bikali Sanyi és Mirtse Korinna készítette, a sztorija Dani fejéből pattant ki: “Mindenkiben rejtőzik a meggondolatlanság lusta és mindenen gyorsan átvillanó démonja, aki annak ellenére, hogy tudjuk, kellene tennünk ellene, mégis adott szituációkban mindig közbeszól, és elrontja az egész estét, vagy szórakozást. A klipben Marci a szegény zenész áldozat, aki a mókuskerékből szeretne kiszakadni, mikor a képzeletbeli barátja lépten nyomon belszól ebbe, egyáltalán nem segítve őt…” – mondta az előadó.
A klippel közel sincs vége az őszi szezonnak Lugosi Daninál, ugyanis a dal a 8 számos önálló lemezének előfutára, ráadásul nem csak egy sima lemezről van ám szó…
“Az album egy 8 számból álló kiállítás, sok különböző darabbal. Értsük úgy, hogy szobrok, képek, vetítések, 3D art, fotók, installációk, amelyek külön részek, mégis egyet alkotnak.
A 8 dalban van klasszikus darab, pop-rock, elektronikus dub, keverve kortárs jazz elemekkel, grunge, synthwave, hip-hop, rap és trap is. Szerettem volna készíteni valami teljesen mást, mint amit manapság lemeznek hívnak. Egy történetet akartam többféle eszközön keresztül bemutatni. Sok segítségem is volt, az említett Agócs Mártonon kívül Takács Vilkó, Monostori Kata és a zeneipar leghíresebb roadja Bygyó is részt vett a munkában. Mindenki a maximum felett teljesített, néha még saját magukat is meglepve” – mondta Dani, és hozzátette, egyet kivéve minden szerzemény a hálószobájában született, lett felvéve és keverve is, mindent ő maga egyedül intézett, de tanulva ebből, lehet, hogy máskor átadja a stafétát hangszereseknek, mert fárasztó volt a teljesen önálló munka.
Az előadó hamarosan a Turbinában
A formáció itt mutatja be szóló előadóként debütáló albumát, de persze nem egyedül láthatjuk majd a színpadon: Balasi Ádámmal, Szász Csabával, Bartók Mátéval kiegészülve adják elő az új dalokat, utána pedig terveik szerint irány a fesztiválok színpada.
Fotók: Agócs Marci és Lugosi Dani