A trailer 1 millió megtekintést meghaladó nézőszáma arról árulkodik, hogy a hazai nézők már nagyon várják december 12-ét, amikortól látható lesz a mozikban a Demjén Ferenc örökzöld dalainak felhasználásával készült szerelmes vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled?
Közeledve a premierhez most újabb fontos pillanathoz érkeztek az alkotók, köztük Orosz Dénes rendező, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvírók, illetve Kirády Attila producer.
Az előzetes után végre lekerült a lepel a plakátról, amelyről a film fantasztikus szereplőgárdája mosolyog vissza ránk elrepítve minket a felejthetetlen 90-es évekbe. Akárcsak a filmben, úgy a plakáton is Törőcsik Franciska, Ember Márk, Marics Peti, Kirády Marcell, Márkus Luca és Kovács Harmat megidézik az egykori balatoni nyarak bulis, szerelmes, örök emlékeket tartogató és megismételhetetlen pillanatait.
A filmben Esztert, a Balaton-partján 1994-ben szerelembe eső fiatal lányt alakító Törőcsik Franciska számára varázslatos időutazást jelentettek a Hogyan tudnék élni nélküled? felvételei.
„A 90-es évek a gyerekkorom, a Balaton pedig még inkább. A fagyik, a barátok, a játszótér a parton, a minigolf, a bicajozások, a zsebpénzből összespórolt margarétás top. Sok kedves emlékem jött elő a forgatás alatt. Vicces, hogy egy olyan kosztümös filmben játszom, aminek a világát személyesen láttam gyerekként.”
– mondta az 1990-ben született színésznő.
Vele ellentétben a 20 éves Kirády Marcellnak – aki a balatoni művelődési házakban, a zenéjükre tomboló fiatalok kedvenc bandáját, a Kuplung együttes billentyűsét játssza – saját élményei nincsenek a 2000 előtti időkről. Családi anekdotákból, fényképekről ismeri a korszakot. A régi képeket különösen szívesen nézegeti, mert azokról sugárzik, hogy szülei ugyanolyan lázadó fiatalok voltak, mint akiket Ember Márk, Marics Peti és ő is megformál a filmben. Marcellhoz hasonlóan a 2005-ös születésű Kovács Harmat sem saját élményeiből merített a szerepéhez. Viszont a filmben a főhősnő, Eszter barátnőjét játszó színésznő már eljátszott a gondolattal milyen lett volna a tini öltözködési stílusa a 90-es években. Nevetve meséli, hogy a tipikus magasderekú nadrág, a haspóló, és az állandóan behullámosított haj meghatározóak lettek volna a megjelenésében.
A Hogyan tudnék élni nélküled? a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az MBH Bank és az IKO Műsorgyártó Magyarország Kft. társfinanszírozásában, illetve a TV2-vel, mint médiapartnerrel együttműködésben készült el. A filmet 2024. december 12-én mutatja be a mozikban az InterCom.
A Hogyan tudnék élni nélküled? története
A Hogyan tudnék élni nélküled? c. zenés film egyik főhőse Lili (Varga-Járó Sára), aki szerelme tragikus elvesztése után begubózva, magányosan tengeti mindennapjait, mígnem szülei lakásában rábukkan anyja naplójára és egy köteg szerelmes levélre. Miközben olvasni kezdi őket, megelevenedik előtte a múlt, a kilencvenes évek elejének egyik felejthetetlen nyara: Lili anyja, Eszter (Törőcsik Franciska) két barátnőjével a Balatonnál vakációzik. Eltökélte, hogy hűséges marad otthon hagyott, karót nyelt pasijához, terveit azonban alaposan összekuszálja, amikor megismerkedik Gergővel (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekar frontembereként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival (Marics Peti, Kirády Marcell). Mi lehet ebből? Kavarodás? Szerelem? Féltékenység? Néhány csók? Néhány pofon? Még több csók? Ez a minimum. A Balaton parti nyár áthangolja a fiatalok életét, sőt, még a gyerekeik életére is hatással lesz.
Fotók: InterCom