„Rám nézel, beléd csap a villám”. Az Ekhoe-val közös Villámhoz klip is készült.
Az új szerzemény elkészüléséről a fiatal énekesnő így mesélt: „Elmentem a stúdióba Závodi Marcihoz, akire szinte bátyámként tekintek, és beszélgettünk arról, milyen vibe-okat szeretnék a következő megjelenéshez. Mindig akartam egy nagyon női, pimasz dalt, és a Revolver mély hangvétele után valami bulisabbat. Ez volt a kiindulópont”.
Ezután született egy beat, ami nagyon igazodott az elképzelt hangulathoz, majd egy dalszöveg is, Luca pedig szeretett volna egy közreműködőt: „Amikor elkezdtük írni a dalt, már eszembe jutott, milyen jó lenne Ekhoe-val dolgozni rajta. Még Manuel Idegen-turnéján ismerkedtünk meg és rögtön összebarátkoztunk, ezért amikor felvettük az én részemet, elküldtem neki. Nem sokkal később érkezett a válasz, hogy nagyon tetszik neki, nyomjuk. Eljött ő is stúdióba és megszületett a Villám. Emlékszem, amikor a kocsiban először meghallgattam a kész dalt, teljesen libabőrös lettem.”
A Villám hangulatához tökéletesen passzol a hozzá készült klip is, melyet Rádli Bence rendezett és vett fel. „Nagyon eltalálta a vibe-ot, amit szerettem volna, és ugyan hosszúra nyúlt a forgatás, de szuper élmény volt. Minden perc megérte, szerintem gyönyörű lett a végeredmény. Nagyon büszke vagyok rá és alig várom, hogy a közönség is lássa. Meg akartam mutatni egy eddig nem látott, pimasz oldalamat, ami szerintem sikerült is, és úgy gondolom, előre is vetít egy irányt, amiben mozogni szeretnék a közeljövőben” – mondta el Luca.
Fotók: Mihályfi Luca hivatalos