Megjelent a Belmondo új klipje

Czutor Zoltán zenekara, a Belmondo mindent megad, amit egy jó dal megkíván. Akadnak rockos, beat, metál elemek, de időnként még egy kis diszkós hatás is éri őket. A témákat tekintve is színes a paletta, íródnak elgondolkodtató szövegek, érzelmes, megható számok, komoly tükörtartások, de nem kell messzire mennie a csapatnak egy kis élcelődésért, humorért sem. A formáció legutóbb tavaly márciusban rukkolt elő klippel, ami a kimaradást, a szórakozást, a hajnalokat leíró, gördülékeny „Általában” dalukhoz forgott.

A BELMONDO DALSZÖVEGEIT ITT TALÁLOD.

Most pedig, a II. világháború végének évfordulóján jelentkeznek újdonsággal (május nyolcadika éjjelén Zsukov marsall jelenlétében a Hitlerhez legközelebb álló német katonai vezetők aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt). Nem véletlenül…

A KVA BÉKE DALSZÖVEGÉT ITT TALÁLOD.

Az utóbbi 3-4 évben sok mindenben formálódtak a Belmondo ötletei, téma- és hangulatválasztásai. Érdekes evolúció ez, lenyomata annak, amiben élünk, ahogyan a világot látják, aminek örülnek, vagy amik éppen aggasztják őket. Czutor Zoliék nem megrendelésre, bérmunkában dolgoznak, hanem akkor és azt írják, szerzik, amit ott, abban a pillanatban érvényesnek, fontosnak gondolnak. A technikai tudás, évtizedek gyakorlata csupán eszköz, a lényeg mindig az, ami a művet kiváltja, ami a létrehozás előtt és közben történik. Nagyon szemléletes, hogy a közelmúltban hogyan helyeződtek át tematikus hangsúlyok, zenei stílusok attól függően, hogy mi történt velük, a környezetükben és a világgal.             

„Ebben a pillanatban – ahogy ez a Kva béke című dalunkból is kitűnik – legjobban az olyan alapfogalmaink, mint például a béke, a függetlenség, a szabadság erőltetett újraértelmezése, hamis tartalommal való felruházása foglalkoztat bennünket.” 

– árulta el a frontember, Czutor Zoli.

A dalhoz egy próbateremben forgott, fekete-fehér lyrics videó készült, amelyet archív felvételekkel is megfűszerezett László Dorina rendező, operatőr, vágó.

Fotók: Belmondo hivatalos