Megkésett születésnapi koncertre készül az Ős-P. Box

Az 1980-ban alakult zenekar még Pandora’s Box néven szállt harcba a konkurenciával az akkoriban már amúgy is elkényeztetett honi rockrajongók kegyeiért. 

Az új banda a P. Mobilból éppen kivált gitárossal, Bencsik Sándorral és billentyűssel, Cserháti Istvánnal, a már szárnyait bontogató énekessel,Varga Miklóssal, a dobos Szabó Istvánnal, a basszeros Sáfár Józseffel, majd később Vikidál Gyulával a soraiban három album megjelentetésével és 

megannyi, a mai napig népszerű nótával és telt házas koncerttel jutott el méltán a műfaj szűk elitjébe. 

A P. Box-hoz kapcsolódó dalszövegek itt.

Bencsik Sándor 1987-ben és Cserháti István 2005-ben bekövetkezett sajnálatos halála után 2008-ban az alapító tagok – fiatalabb tehetséges zenészekkel kiegészülve – Ős-P. Box néven újraélesztették a zenekart. Ugyan hosszabb-rövidebb szünetekkel, de azóta is életben tartották az örökséget.

Varga Miklós és Bencsik Sándor a P. Box együttes tagjai

1984-ben

Fotó: Fortepan/Hidas Gyula

Talán kevesen számítottak rá, tavaly októberben a zsúfolásig telt Barba Negrában, a Dinoszauruszok éjszakájára keresztelt rockfiesztán a közönség ugyanolyan lelkesedéssel csápolt és énekelt az Ős-P. Box fellépésén, mint az utánuk következő nagyágyúk, a Dinamit és a P. Mobil koncertjén.Ezen felbátorodva a korábbi esztendőkhöz képest sokkal aktívabb időszak vette kezdetét együttes életében.

Újra kinyílt tehát Pandora doboza, amiből csupa jó árad szanaszét – ismét hitelesen szólalnak meg élőben az olyan kedvelt opusok, mint a Soha nem elég, a Vágtass velem, vagy A zöld a bíbor és a fekete.

A 45. születésnapi koncert tavaly elmaradt, idén kicsit megkésve mégis együtt ünnepelhetnek a közönséggel. Március 13-án, pénteken este a Barba Negrában indul útjára egy több állomásos, megannyi hazai vidéki rockfellegvárat érintő turné.

A budapesti nyitóbulira a tervek szerint egy bakelit album is napvilágot lát, melyen  akárcsak a koncerteken, az első két nagylemez dalai mellett új nóták is felcsendülnek.

Előzenekar az egyik legjobb honi billenytűs, Jankai Béla fémjelezte B52. 

Tagok:

– Sáfár Öcsi – basszusgitár

– Radovics László Kyru – ének

– Varga Miklós – ének

– Sasvári Ferenc – gitár

– Esztergályos Dávid – billentyű

– Fekecs Ákos – dob

 Fotó: Ős-P. Box