Music Hungary Szövetség havi összefoglaló

2022 július

A szövetség összefoglalóját változtatás nélkül közüljük.

Kedves Kollégák,

a zenei-  és a teljes kreatív szektor számára sokkoló volt, ahogy napok alatt elfogadta a kormány az új KATA-törvényt, ami kilátástalan helyzetbe hozott és megfelelő adózási forma nélkül hagyott nagyjából 150.000 kreatív ipari dolgozót, zenészeket, technikai szakembereket, szervezőket, menedzsereket, független kis kiadókat. Emiatt demonstrációra szólítottuk fel a szakmát, melyről már hírlevélben értesültetek, illetve itt olvashattok róla. Kérünk titeket, hogy továbbítsátok minden érintettnek!

Július, röviden: 

  • Május óta folytak egyeztetések a BKIK-val a kreatív iparnak megfelelő adózási formáról, erről közös közleményt is kiadtunk
  • A BKIK-val közösen kidolgozott KREA, azaz kreatív ipari adózási javaslatot eljuttattuk Varga Mihálynak, a Pénzügy Minisztériumnak és Demeter Szilárdnak is
  • Július 15-én egyeztetést folytattunk Dénes Adéllal arról, hogyan tudnánk a PKÜ-vel közösen erősebben kiállni a szakma érdekeiért. Neki is odaadtuk a KREA-ról, az adókörnyezetről, az állami támogatásokról és a zenei kvótáról szóló stratégiai anyagainkat
  • Július 18-án a ZEME szervezésében szinte az összes kreatív ipari érdekvédelmi szervezet részvételével online egyeztetést tartottunk az új adózási lehetőségekről és szektorspecifikus sajátosságokról

X. Music Hungary Konferencia és Showcase facebook eseménye már elérhető, az event-et folyamatosan frissítjük majd. Addig is, nyomjatok egy OTT LESZEK-et!

Ha szeretnétek folyamatosan értesülni mindenről, kövessétek a Szövetség facebook oldalát