Nem elég: itt a megújult New Level Empire és Wolf Kati közös dala

A zenekar új énekessel, basszusgitárossal és MC-vel fordult rá az idei évre, és már meg is érkezett az első dal ettől a felállástól.

Wolf Kati és a New Level Empire nem először alkotnak közösen: „Kati mindig nagyon jókat énekel a dalainkban, ez most is így volt. Ahogy mindig, szuper volt a közös munka és nagyon jó hangulata lett az egésznek” – fogalmazott Nyujtó Sándor ’Newl’, a zenekar dobosa, a dal egyik szerzője. 

„A szokásos módon született a Nem elég, Krajczár Peti billentyűssel írtuk ketten. A szövegírásba becsatlakozott az új énekesünk és MC-nk, Kenéz-Radics Gábriel és Hassza Dani, így rögtön meg tudták mutatni, milyen ügyesek ebben is. Remek műhelymunka volt”

– tette hozzá.

A dalhoz Czoller Bence rendezésében klip is érkezett, hogy a megújult zenekar ilyen formában is bemutatkozhasson a közönségnek, tavasszal pedig beindul a koncertszezon is. 

„Májusban rekordmennyiségű fellépésünk lesz, és márciusban is több helyen lehetett találkozni velünk. Jókedvű és lelkes az egész társaság, eddig nagyon jól vettük együtt az akadályokat, és izgatottan várjuk a koncerteket”

– mondta Nyujtó Sándor ’Newl’ a következő időszakról.

Fotók: New Level Empire x Wolf Kati