A színész-énekesnő új klipje és tartalmas gondolatai
Kellemes akkordmenettel, ringató gitár riffekkel érkezik az elbűvölő dalszerző/előadó, Nagy Adri új felvétele. A „Papírhajó” metaforikusan azt üzeni, hogy
bármennyire is törékenynek látszunk mi nők, a legnehezebb helyzeteket is képesek vagyunk sikeresen átúszni.
Minket, embereket is mennyi minden ér, tartjuk magunkat, kibírunk akármit
„A „Papírhajó” egy igazán markáns jelkép, hiszen bár vízre engeded, mégsem ázik el. Különösen ránk, nőkre igaz, hogy keményebbek vagyunk, mint amit gondolnak rólunk. Nagyon fontos, hogy egy nő független maradjon, és ne utalja rá magát a párjára, nem szabad másoktól várni a csodát!” – osztja meg Adri új dalának hátterét.
A színészként is kiváló énekesnő ma már sikeres előadóvá ért
Olyan közönségkedvenc szerzemények futnak neve alatt, mint a „Sosem múlik el”, a Sas Tamás rendezte mozifilm, a „Szinglik éjszakája” azonos című betétdala, vagy a legutóbbi, komolyabb hangvételű „Hol voltál”.
A lehengerlő tehetség kisebb alkotói szünete után, pedig láthatjuk, teljességgel pezseg, amit a nyári zeneszám lüktetésében és a „Papírhajó” videóklipjében is tetten érhetünk. A zenei videó Köveskálon készült, Kiss Márk pedig elképesztő szetteket álmodott meg Adrinak, ami jól kiemeli női szabadságát.
Nyitókép: Nagy Adri hivatalos