Ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0, amely a vidéki Magyarországot segíti

A programot, amelyben elsősorban a nagy hazai kultúrstratégiai intézményekkel dolgoznak együtt, a teljes országra kiterjesztették.

A Petőfi Kulturális Program 2.0 fantasztikus lehetőség a vidéki Magyarország számára

– A november elsején ötmilliárd forintos kerettel induló Petőfi Kulturális Program 2.0 fantasztikus lehetőség a vidéki Magyarország számára – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára 2025. október 22-én az M1 aktuális csatornán.

Az elmúlt időszakban a kulturális stratégiai döntéseket főként két szempont határozta meg

A nemzetben való gondolkodás és a regionalitás elve, vagyis az, hogy elvigyék az emberek lakóhelyére gazdag kulturális örökségünket és kincseinket.

– Ennek kiteljesedését jelentheti a Petőfi Kulturális Program 2.0, amelyet azért nevezett így Hankó Balázs miniszter, mert mintaprogramként korábban, 2023-ban már elindult – fűzte hozzá Novák Irén.

A kezdeményezéshez kétezer település csatlakozott

Ez nem pályázat, hanem egy hosszú távú, kiemelt kulturális program, amelyhez folyamatosan csatlakozhatnak a települések. A program révén lehetőség nyílik arra is, hogy aktivizálják a helyi közösségeket.

– Abban bízunk, hogy boldogabb, elégedettebb és motiváltabb emberek lesznek, akik hajlandóak és képesek tenni a saját településükért, a saját közösségükért és össze tudnak fogni egy-egy cél érdekében – mondta a program céljáról helyettes államtitkár.

Kiemelt kép: illusztráció/Freepik