Két maratonnyi távot futott le forgatás közben – itt az új Carnival Youth klip

A Carnival Youth megjelentette új groove-os dalát „Empire of Temptations” címmel, egy magával ragadó, saját készítésű klip kíséretében. A laza új dal egyben egy új fejezetet is jelent a csapat zenei útján. „A világjárvány elmúlt, elvégeztük az akadémiát és közeledünk a negyedik évtizedünkhöz, hogy felfedezzük ezt a bolygót. A dolgok nagy egészét tekintve ez talán Tovább…

Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben

Nagyon erős power metal programra készülhetünk október 9-én a Barba Negra Red színpadán: a Sonata Arctica, a Firewind és a Serious Black is kipróbált, fantasztikus hangulatú koncerteket adó zenekar, és ezen az estén mindhárman együtt, új dalokat bemutatva lépnek majd fel. A Sonata Arctica pályafutása alatt számos kitüntető címet megkapott már: voltak ők a finn Tovább…

Hamarosan nyit az INOTA Focus, ami lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. 2024-es művészek Az INOTA Fesztivál Tovább…

Közel 14 év után a Faithless visszatér Budapestre vadonatúj showjával

A Faithless bejelentette 21 állomásos Champion Sound elnevezésű európai turnéját A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Idén novemberben a dance csapat 21 Tovább…

Csárdáskirálynő nagyoperett a Szépasszonyvölgyben

Egerben búcsúzik a nyár Nincs talán hangulatosabb hely a nyár méltó lezárására, mint egyik legszebb észak-magyarországi városunk, a nem csak borairól, de vivid kulturális életéről is híres Eger. A felejthetetlen történelmi emlékek, hős harcok, és megannyi legenda színhelyén kel most életre egy ugyancsak hazai büszkeség, vagyis a több mint száz éve utánozhatatlanul sikeres operett egyik Tovább…

Két új dal Végh Jankától és Törőcsik Kristóftól

Újraélni, elbúcsúzni, lezárni – Két új dal Végh Jankától és Törőcsik Kristóftól Ismét együtt alkotott a Pandóra Projekt dalszerző-énekese, Végh Janka és a Margaret Island egyik alapítója, Törőcsik Kristóf. A Forgószél és a Játszótárs című dalok egyszerre debütálnak, előbbihez klip is készült. A Forgószél 2023-ban született „Emlékszem, miközben az akkordokat találtam ki, Janka szinte azonnal Tovább…

Augusztus 28-án irány Alsóörs: jövő héten indul a TÁBOR Fesztivál

Kevesebb mint egy hét, és indul a TÁBOR Fesztivál: az ország legnagyobb, 4 napos rock and roll házibulija augusztus 28-án szerdán nyitja a kapuit Alsóörsön, a Balaton partján. A szervezők már lassan egy hete dolgoznak a helyszínen azért, hogy jövő szerdára minden a helyén legyen, és az ország összes szegletéből érkező rockerek ismét emlékezetes módon Tovább…

A nyár utolsó sugarait erősíti fel Zséda és BariLaci újragondolt „Napfénytető” című dalával

Az év legforróbb időszaka lassan a végéhez közeledik, azért tartogat még kellemes meglepetéseket, a zene frontján mindenképp! Zséda, miután Ed Sheeran turnéja egyik állomásán adott koncertet hazánkban az idei év nagy visszatérőjével, BariLacival kollaborált most.  Ez a duó ismerős lehet már sokaknak, hiszen korábban Hajós András műsorában tűntek fel Azahriah-val és Váczi Eszterrel kiegészülve. A Tovább…

Szegeden, Sopronban, Martonvásáron és Tatabányán is zenekarok versenyeznek

Célegyesbe érkezett az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat, de még az idei évadban négy magyarországi versenyen is bemutatkozhatnak induló zenekarok.  Szeptember elsején Szegeden a CityRocks Könnyűzenei Tehetségkutató, 7-én Sopronban a Sop-rock Amatőr Tehetségkutató Fesztivál, 15-én Martonvásáron a Fülesbagoly Tehetségkutató, majd 21-én a Peron Music Tehetségkutató színpadán zenélhetnek pályájuk elején járó együttesek. Az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2023-2024-es Tovább…

Itt a 45. Sakkolimpia hivatalos dala!

Szeptember 10. és 23. között Budapest ad otthont a sakk legnagyobb világeseményének, a Sakkolimpiának. A hazánkba érkező grandiózus esemény  tiszteletére a Zeneszöveg.hu és az Artisjus által meghonosított nemzetközi dalszerzőtáborban írtak dalokat a résztvevők. Az itt készült alkotások közül választották ki a Sakkolimpia hivatalos dalát, amely Rose May és Raul kreatív együttműködésének gyümölcse. Magyarországra hazatér a Tovább…