Pentatonix: Budapesten indul a tavaszi turné

A Pentatonix ötöse újradefiniálta az a capella műfaját, népszerű feldolgozásaikkal és saját dalaikkal. A csapat fennállása óta több mint 10 millió lemezt adott el. Több milliárdszor játszották le dalaikat, összegyűjtött 3 Grammy-díjat és világszerte milliókat bűvöltek el énekhangjukkal és kreativitásukkal. Csakúgy, mint a magyar közönséget 2023-ban, most pedig itt az újabb lehetőség, ugyanis a Pentatonix Tovább…

cserihanna teltházas koncertjei ellenére a panaszkodásról írt dalt

A frissen Junior Príma-díjas cserihanna vadonatúj számmal érkezik, melyben a panaszkultúránkat vesézi ki az előadó védjegyévé érett szarkazmusával.  A Majdnem mindig baj van című felvételhez passzoló klipet Nagy Ádám rendezte, Hanna állandó riportertársa és a Fókuszcsoport tényfeltáró podcast műsor alapítója. Az énekesnő zseni egyúttal utolsó idei önálló koncertjére készül, amelyre minden jegy elfogyott.  „Észrevettem, hogy Tovább…

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra. A Még Négy Év című album a posztironikus magyar valóság újabb fejezete Hét év zenélés, számos ismert dal és rendre teltházas koncert után Dé:Nash Tovább…

Megszűnnek Európában az MTV csatornái

A Paramount Global bejelentette, hogy 44 év után öt MTV-csatorna sugárzását is leállítja Európában 2025. december 31-ével – számol be róla az Euronews. Az üzleti döntés végleges, és az MTV Music, MTV 80s, MTV 90s, Club MTV és az MTV Live adásait érinti. A csatornák először az Egyesült Királyság és Írország, majd Franciaország, Németország, Ausztria, Lengyelország és Tovább…

BUSH 2025: megérkezett a teljes fellépőlista

  Tizedik alkalommal tér vissza Budapest első számú klubfesztiválja, a Budapest Showcase Hub. Három napon keresztül fedezheted fel Közép- és Kelet-Európa legizgalmasabb új hangjait, olyan előadókat, akikkel máshol nem biztos, hogy találkoznál. Ez nemcsak egy fesztivál, hanem egy inspiráló találkozási pont zenerajongóknak és szakmabelieknek, nappal konferenciával, panelbeszélgetésekkel és workshopokkal, este pedig koncertekkel, amelyek segítenek kilépni Tovább…

Duett: zene és fényképezés címmel nyílt tablókiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében

Két műfaj találkozását mutatja be a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás, amely kedden nyílt meg Budapesten az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közösen rendezi meg a kiállítást, amelynek másik része a városligeti intézményben látható. A két helyszínen megrendezett tárlatok fényképeit a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának Tovább…

Megjelent az imago mundi legújabb dala

Kicsit sötétebb, de sosem szomorú Az imago mundi Elszállnék című dala a tervek megvalósításáról és az ebből fakadó belső lendületről mesél – arról a pillanatról, amikor az ember szó szerint elszáll a saját álmaiban. „A dal a huzavonáról szól. A terveink megvalósításáról, amiben tulajdonképpen elszállunk – egy flow-élményt ír le, aminek a részesévé akartam tenni Tovább…

Ember maradj – Az Ákos-sztori: érkezik a magyar mozikba Kovács Ákos énekes-dalszerzőről szóló film

Október 16-án kerül a magyar mozikba a Kovács Ákos énekes-dalszerző pályáját bemutató Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilm, amely bemutatja a zenész sikereit, személyes küzdelmeit is. A legnépszerűbb slágerek segítségével a film visszavisz a kezdetekhez Mesél az egykori sztárzenekar, a Bonanza Banzai berobbanásáról és feloszlásáról, végigkíséri Kovács Ákos szólópályának állomásait, egyúttal megmutatja Tovább…

Megjelent RZMVS legújabb dala, a Papírom

“Azt hittétek meghalok, de még csak most élek igazán” – ezzel az üzenettel robbant be RZMVS legújabb dala, a Papírom.  Bár egy friss előadóról beszélünk, több megjelenése máris átlépte az 1 millió megtekintést a YouTube-on (HENNY, Hosszú még az éjjel). Legújabb, negyedik kislemeze kemény ütemekkel, nyers szövegekkel és egy megjátszhatatlan életstílussal érkezik. A friss megjelenés Tovább…

Megérkezett a Music Hungary-díj 2025 shortlistje

Nemsokára újra összegyűlik a szakma a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase keretében, amely idén november 17-19. között kerül megrendezésre Veszprémben. Megérkezett az idei Music Hungary-díj shortlistje A díjátadót a hagyományokhoz híven a Hangvillában tartják november 18-án. A teljes lista BACKSTAGE-DÍJ – Dobos Csaba – Margaret Island stáb – Katrinák Márk – Mertez Management – Tovább…