MiraTone fesztivál lesz augusztus végén több fővárosi helyszínen

Huszonhét zeneszerző műveit tárja a közönség elé szóló zongora és kamarazenei koncerteken az augusztus 24-e és 31-között megvalósuló a MiraTone Fesztivál és Akadémia. Az augusztus 24-i nyitókoncerten Beethoven kerül a középpontba a FUGA Budapesti Építészeti Központban, majd a hét során 27 zeneszerző művei szólalnak meg, több helyszínen is. A program jeles évfordulókhoz is kapcsolódik A Tovább…

Vándorok és Világcsavargók Éjszakája a Plázson

A siófoki Plázson lassan körbeér a hét, hiszen már kedden egy Pool Partyval indíthatunk Ezen kívül lesz majd Mozi, DiVino Sunset, SzerelemCsütörtök, Metzker&Friends, Pool & The Gang és a 2000-es évekbe repítő partyhangulat is.  A hétvége csúcspontja pedig a pénteki nagykoncert lesz, ahol a hazai rock két ikonikus zenekara, a Road és a Lord izzítja be Tovább…

Fekete Zaj Fesztivál 2025: határfeszegető zenék és a természet találkozása a Mátrában

Július 31. és augusztus 3. között ismét Fekete Zaj a Sástó partján Bő 2 hét múlva újra életre kel a Mátra erdeje: a Sástó környéke négy napra a hazai és nemzetközi underground színtér egyik legizgalmasabb helyszínévé válik. A Fekete Zaj idén is műfaji korlátok nélkül válogat – a sötét tónusú metaltól a kísérleti elektronikán át Tovább…

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban. A vonósokból álló együttesek a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, a Keleti pályaudvaron és a Nyugati pályaudvaron, valamint Siófok, Balatonfüred és Badacsony hajókikötőjében zenélnek. A tradicionális cigányzene tovább népszerűsíti Magyarország kulturális sokféleségét és gazdagságát a külföldi turisták körében is. A cigányzene Tovább…

Megújult a Hangdóm, a Magyar Zene Háza immerzív moziterme

  Megújult, és a legkorszerűbb kép- és hangtechnikával várja látogatóit a Hangdóm Az újranyitás alkalmából a Magyar Zene Háza 360 fokos moziélményt nyújtó termében fesztivállal várják a látogatókat a félgömb alakú vászonra készített filmekkel. – A Magyar Zene Háza nyitása óta, tehát az elmúlt mintegy három évben több mint 170 ezren voltak kíváncsiak a Hangdóm Tovább…

Ismét Fringe tehetségkutatót indít a Magyar Zene Háza

Hobbi- és utcazenészeknek, valamint zeneiskoláknak, zenei alkotóműhelyeknek ad lehetőséget fellépésre idei Fringe felhívásával a Magyar Zene Háza. Az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül. A kiválasztott hobbizenei formációk a Zene Háza szabadtéri színpadán, az utcazenészek az épület egyéb külső tereiben (ZeneKert terasz, Trilla terasz) léphetnek Tovább…

Kezdődik a Klassz a pARton Fesztivál

Zenés és interaktív programokkal várja az érdeklődőket a MOL – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár című rendezvénysorozata, amely jövő héten a Balatonról jelentkezik. A Határtalan nyár című programsorozat keretében megvalósuló Klassz a pARton! Fesztivál Balatonfüreden indul július 16-án. Csordás Klára Fotó: Klassz a pARTon Az idén 11. alkalommal megvalósuló rendezvénysorozat eseményein a klasszikus zene kedvelői Tovább…

Tankcsapdával, Halott Pénzzel és Dzsúdlóval zár az EFOTT, jövőre pedig 50 éves a fesztivál

Többek között a BSW-vel, a Tankcsapdával, a Halott Pénzzel és Dzsúdlóval zár szombaton az ország 3. legnagyobb fesztiválja, az EFOTT.  Már csak néhány jegy maradt, ezért érdemes mindenkinek minél hamarabb elindulni és a tömegközlekedést választani, hogy elkerülje a sorban állást.  Jövőre jön a jubileumi, 50. EFOTT Ma még teljes fordulatszámon pörög a Velencei-tó partján az EFOTT: Tovább…

Hogyan tudnék élni nélküled? jön a zenés vígjáték második része

A Nemzeti Filmintézet gyártási támogatásával folytatódhat a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjáték Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével. Demjén Ferenc-dalszövegek itt. A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 (munkacím: Mindig ugyanúgy) című film gyártására 1,3 milliárd forint támogatást szavazott meg az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága. A Hogyan tudnék élni nélküled? 2. története az első rész Tovább…

Riportfilm a Tábor Fesztiválról

Hogyan kerül kismotorverseny egy rockfesztiválra, a punkok a Balatonba, és a finn metalszörnyek meg az augusztusi kánikulába? Az ország legnagyobb, tizenhetedszer megrendezett rockházibuliján, a TÁBOR Fesztiválon ez mind megtörténik – augusztus 27–30. között Alsóörsön. A másfél hónap múlva induló, négynapos dzsemborira pár napig még akciós áron kapható a bérlet. Nem véletlen, hogy a TÁBOR Fesztiválnak Tovább…