Bemutatták az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? musicalt

Az Erkel Színház bemutatta új, nagyszabású musicalprodukcióját, a Hogyan tudnék élni nélküled? című előadást, amely már premierjét megelőzően rendkívüli érdeklődést váltott ki.  A produkcióra egy nap alatt (!) összesen 46 ezer jegy kelt el, ami egyértelműen jelzi a közönség kiemelkedő várakozását és a musical jelentőségét a hazai színházi életben. A premierhétvége minden napján álló ováció Tovább…

Már több mint egymillióan látták a hazai mozikban a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Hogyan tudnék élni nélküled? című film hazai nézettsége átlépte az egymillió főt a mozikban, amire utoljára négy évtizede, 1986-ban volt példa a Szerelem első vérig című ifjúsági film esetében. A Demjén Ferenc-slágerekre épülő, Kirády Attila producer vezetésével, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, Orosz Dénes rendezésében készült romantikus vígjáték már Tovább…

Hogyan tudnék élni nélküled? jön a zenés vígjáték második része

A Nemzeti Filmintézet gyártási támogatásával folytatódhat a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjáték Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével. Demjén Ferenc-dalszövegek itt. A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 (munkacím: Mindig ugyanúgy) című film gyártására 1,3 milliárd forint támogatást szavazott meg az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága. A Hogyan tudnék élni nélküled? 2. története az első rész Tovább…

Már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet

Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot. Demjén Ferenc-dalszövegek itt. A tavaly decemberi mozipremierje óta a hazai mozikban 848 ezer 372-en váltottak jegyet a Törőcsik Franciska, Ember Márk, Márkus Luca és Marics Peti főszereplésével készült vígjátékra. Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában és Romániában Tovább…

Törőcsik Franciskát meglepték a mostani sikerei

Túlzás nélkül állítható, hogy az elmúlt hónapok Törőcsik Franciskáról szóltak. Tavaly decemberben mutatták be a Demjén Ferenc slágereire építő Hogyan tudnék élni nélküled?  című romantikus vígjátékot, amit rögtön szívébe zárt a közönség. A főszereplésével készült filmet mostanáig már több mint 800 ezren néztek meg a mozikban. Ki gondolta volna, hogy a java csak ezután jön? Tovább…

Színpadra kerül az Erkel Színházban a Hogyan tudnék élni nélküled? film története

Megérkezett az első hír a megújuló Erkel Színház ősztől induló évadjáról. Eszerint a magyar musicalek otthonaként újjáéledő színház 2025/26-os bemutatói közt színpadra kerül a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi adaptációja is. Videós ajánló itt. A Szente Vajk vezetésével újjászülető Erkel Színház május 2-án az ősztől Tovább…

Ez volt a magyar nézők 10 kedvenc filmje a télen – a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar film vezeti a listát

A Magyar Filmadatbázis adatai alapján kiemelkedően magas bevételével a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus magyar film vezeti a kedvenc téli filmek TOP 10-es listáját és ezzel történelmet írt. Részlet a Hogyan tudnék élni nélküled című filmből A második helyen a Sonic, a sündisznó 3 áll és dobogós a Bridget Jones: Bolondulásig. A negyedik, Tovább…

Hogyan tudnék élni nélküled? A filmet Demjén Ferenc dalai viszik a vállukon – és a balatoni nosztalgia

A Hogyan tudnék élni nélküled? nagyon magyar – pozitív és negatív értelemben is. Pozitív, mert az a magyar néző, akinek volt akár csak egy felejthetetlen balatoni nyári emléke, annak nosztalgia támad a lelkében, és önmagát látja a történetben. Ha pedig behúz a sztori, az már félsiker. Negatív viszont abban a vetületében, hogy a mai, könnyed Tovább…