Alig ért véget a fesztiválszezon, de már meg is érkezett The Biebers legfrissebb dala, a Nem Lesz Másik.
A soha vissza nem térő pillanatokról szóló számot a zenekar frontemberének, Puskás Petinek tapasztalatai ihlették.
Egy évvel ezelőtt új fejezet kezdődött el a The Biebers életében, hiszen a srácok egy tőlük nem megszokott zenei stílusirányzat felé indultak el.
A Későn Érkezem, a Mást Nem és az Első Évad számokat már az elektronikus műfaj jellemzi, ráadásul Puskás Peti és Ekanem Bálint mellett a banda alapítója, zeneszerzője, producere, Puskás Dani is közreműködött a felvételeken énekesként. A legfrissebb, Nem Lesz Másik című dalukat ismét hárman együtt adják elő.
„Néhány éve még megállás nélkül pörögtem, esélyt sem adtam magamnak arra, hogy néha megálljak és átgondoljam, mi szerepel a prioritási listám élén” – vallja be a The Biebers frontembere, Puskás Peti.
Azt sugallják mindenhol, hogy teljesítsünk a lehető legjobban
A legfontosabbról felfelejtkezünk közben. Hogy azokkal legyünk, akik a legközelebb állnak hozzánk. Pedig a családunkkal és a barátainkkal töltött minőségi idő pótolhatatlan, valamint önmagunk fejlesztésével is foglalkoznunk kell.
Azok a pillanatok, amelyeket elmulasztottunk, sosem térnek vissza. Erről szól a Nem Lesz Másik” – mondja az X-Faktor 11. évadának mentora, aki éppen gőzerővel dolgozik a zenekar új lemezén testvérével együtt. A Nem Lesz Másik zenéjét Danival szerezték, a dalszöveget pedig Bánki Benivel közösen jegyzik.
A számhoz készült klipet Kelemen Barnabás rendezte, amelyben egy meseszerűen induló párkapcsolat bukását nézhetjük végig – intim jelenetekkel fűszerezve – Nagy Lili és Rádli Bence főszereplésében. A The Biebers tagjai azonban nem bukkannak fel a videóban, mivel szerették volna, ha ezúttal a videó története kerülhetne a középpontba.
Fotó: The Biebers hivaalos