A rocksztárok is csak emberek – június 26-án jelenik meg a hazai könnyűzenei színtér egyik legfontosabb korlenyomata, a Sincology.
Bátori Gábor ‘Jim’ sinco az elmúlt években hazánk egyik legkeresettebb koncertfotósává vált. Nem csoda, hiszen kamerájával a legkülönfélébb helyeken, a legkülönfélébb előadókat örökíti meg, és nem csak külső szemlélőként van mellettük, hanem igazi baráti viszonyt ápol velük. Ennek köszönhetően a legintimebb backstage pillanatoktól kezdve a legmonumentálisabb nagykoncertekig mindent dokumentál. Ezeket a fotókat évről évre albumba gyűjti – a június 26-án a Három Hollóban bemutatásra kerülő képes magyar könnyűzene-történeti antológiája a tavalyi év legjobb pillanatait mutatja be.
A Sincology névre hallgató képes krónika immáron hatodszor foglalja össze az elmúlt évet úgy, ahogy semmi más.
Több mint 240 oldal tömény rocktörténelmet lapozhatunk végig, és az előadókat sokszor úgy láthatjuk, mint még soha: egyszerre vannak jelen a legvadabb színpadi jelenetek és meghitt, családias – és ami a legfontosabb – emberi pillanatok.
Felsorolni is nehéz lenne a színes repertoárt, így a teljesség igénye nélkül olyanok bukkannak fel a könyvben, mint a 30Y, az Analog Balaton, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Csaknekedkislány, az Elefánt, az Esti Kornél, a Platon Karataev, a Supernem vagy a Quimby. Az idei kiadvány a korábbi évekhez képest megjelenésében számos újdonságot rejt, ennek eredményeképp pedig rekordszámú fénykép került a kötetbe.
A ZAJZAJZAJ gondozásában megjelenő könyvet június 26-án a Három Hollóban mutatják be, ahol poprockzenei sinco-bingoban is megmérettethetjük tudásunkat. Az este házigazdája Sallai Laci (Felső Tízezer, Galaxisok, Platon Karataev, stb.) lesz, a belépés pedig ingyenes!
A Sincology 2022 ide kattintva előrendelhető, illetve természetesen a bemutatón személyesen is megvásárolható.
Sincology 2022 könyvbemutató esemény.
Fotók: előadói hivatalos