Sziget – Jelentősen emelkedik a magyar fesztiválozók száma

– Az idei Sziget fesztiválon a bérletesek és a napijeggyel érkezők között is jelentősen magasabb lesz a magyar látogatók száma. Külföldről Hollandiából jönnek a legtöbben, miközben a környező országok felzárkóztak – mondta a Sziget főszervezője.

Sziget, Budapest, 2025. augusztus 5. Kádár Tamás

A Sziget Zrt. cégvezetője, a 31. Sziget fesztivál főszervezője

a Hajógyári-szigeten. A 76 hektáros területen több mint ötven

helyszín van, ahol csaknem ezer program várja a közönséget

augusztus 6. és 11. között. 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

– Már több jegyet adtunk el, mint tavaly, a 2022 óta tapasztalható csökkenés megfordulni látszik. Az elővételek alapján a szerdai nap Charli XCX-szel és a csütörtök Shawn Mendesszel akár teltházas is lehet, akárcsak a vasárnap, amikor Post Malone a fő fellépő a Nagyszínpadon – jelentette ki Kádár Tamás.

Az idei, 31. Sziget fesztiválra hétfőn este elkezdődött a beköltözés, és már több ezren vannak a rendezvény helyszínén, holott a programok csak szerdán kezdődnek.

Fotó: Sziget

A Nagyszínpadon az említettek mellett koncertet ad a hip-hop műfajában kiemelkedő Kid Cudi, az utóbbi időben nagy népszerűségre szert tett Chappell Roan, Anyma, a Kooks, Nelly Furtado, FKA Twigs, a Kiss of Life, vagy a hazai előadók közül Pogány Induló és Deva.

A második legnagyobb programhelyszínen, a Revolut Színpadon mások mellett az Empire of the Sun, Justice, Papa Roach, Caribou és a Brutalismus 3000 is koncertet ad.

A programban eredetileg szereplő ír Kneecap együttest a magyar kormány antiszemita nézetei miatt három évre kitiltotta Magyarország területéről. 

– Úgy gondolom, sokkal inkább egy összkulturális kérdés, lehet-e kitiltani egy zenekart egy országból csak azért, mert olyan dolgokat mond, amivel nem értek egyet. Az ügyről már elmondtuk a véleményünket, nem kívánjuk azt a továbbiakban boncolgatni, szerintem egy nagyon rossz precedens történt – válaszolta a főszervező.

Fotó: Sziget

Semmi sem ott van, ahol megszoktuk, újra el lehet veszni a Szigeten

Megújult a látványvilág. A fesztiválra érkezőket már a K-híd pillérei között hatalmas színes madarak fogadják.

A 76 hektáros területen több mint ötven helyszín van, csaknem ezer program várja a fesztiválozókat a szerdától hétfőig tartó hat nap során. Mintegy 550 zenei és művészeti produkció fordul meg a különböző színpadokon és programhelyszíneken, köztük csaknem kétszáz a magyar fellépő. A zenei produkciók száma közel négyszáz, míg a művészeti és élményprogramok sorában 150-et számlálhatunk meg. Mindezek összesen 55 országból érkeznek a Szigetre, az Egyesült Államoktól Japánig, Új-Zélandtól Finnországig.

A fogadótér közepén magasodik a Szabadság Katedrálisa, egy mintegy négyemeletnyi magas építmény, amelynek tetejéről az egész Szigetre remek kilátás nyílik.

A programokat egymástól látványvilágban és tartalmukban is jól elkülöníthető zónákba rendezik

Ezek egyike a Delta District, a Sziget új éjszakai negyede.

– Az elektronikus zenei terület három fő helyszíne az 1500 főt befogadni képes Bolt Night Stage, a népszerű Colosseum komplexebb hang- és fényvilággal várja az érdeklődőket, a The Club pedig igazi klubhelyszín különleges fényinstallációval – részletezte Filutás Anna, a Sziget kreatív produkcióért felelős vezetője.

A Szoho város a Sziget fesztiválon belül

Két fő színpada a dropYard (hip-hop és rap fellépőkkel), valamint a The Buzz, ahol feltörekvő előadók, magyarok és világzenei művészek is műsort adnak. A Szoho része továbbá a The Cypher (brékesekkel), a félcső, amely egy speciális görpályaelem, miközben a The Joker sátorban napközben társasjátékozni lehet, éjszaka a Sziget Comedy színpadává alakul, a Skate Artban pedig gördeszka-kiállítás tekinthető meg.

A Paradox negyed a művészeti- és élményprogramok új helyszíne

Itt a mozgás, a látvány és az illúzió áll a középpontban, a cirkuszi mutatványok és a határokat feszegető táncelőadások találkoznak különböző élményszerű programok varázsával, olyan helyszínekkel, mint a Cirque du Sziget, a Színház és Tánc helyszín, a Vándor Vurstli, vagy a mozdulatlanság művészeit kiállító Élőszobrok és a különböző Sétáló Utcaszínházak.

Fotó: Sziget

A North Fielden lesz idén a Magic Mirror, a Light Stage, valamint a kreatív képzelet és a művészi újrahasznosítás centruma, az ArtGarden. Újra megnyitja kapuit a Sziget Beach, bár mint erdei helyszín, tekintettel a Duna magas vízállására.

A gasztronómiai kínálatot tíz különböző food court – azaz könnyen megközelíthető vendéglátózóna – biztosítja, benne a tradicionális magyar ételektől a nemzetközi ízekig. A sajtóanyag szerint a sör ára maradt a tavalyi.

A Sziget fesztivál látogatottsága, 1993-2024 a látogatók

száma, ezer fő

Forrás: Sziget/Nezmeti Kulturális Archívum/MTI

 

Kiemelt kép: Sziget