Itt az Odabent ismerős, a legújabb GranCanada dal

Március negyedikén a Magyar Zene Háza falai között mutatja be Szemben a Nap című új lemezét a GranCanada. Erről egy dalt már ismerhet a közönség, most pedig itt a folytatás, a túlkapott bulizásokról szóló Odabent ismerős. A GRANCANADA DALSZÖVEGEIT ITT TALÁLOD. „Nem szól másról címen jelent meg a legelső dalunk az albumról, a mostani pedig Tovább…

Itt az új GranCanada kislemez: 3 nap, 3 vendég, 3 dal

Egy kísérlet eredményeként született az I II III címre hallgató, november 19-én az Akváriumban bemutatásra kerülő kislemez. A GranCanada új EP-je egy alkotótáborban, három nap leforgása alatt, három vendéggel készült el.  Az alternatív R&B-t játszó GranCanada két évvel Fénytörés című nagylemeze után jelentkezik új anyagával, amit koncerteken még nem hallhatott a közönség. A zenekar egy Tovább…